2015. március 26., csütörtök

13. rész - Elfeledni...


* 1 hónappal később *
 

 
Sophia úgy döntött, hogy Liam-et válassza a nagy lehetőség helyett. Miután Liam ezt megtudta visszautazott Londonba, hogy a barátnőjével lehessen. Sajnos nem tudtam őszintén beszélni vele, elmondani az érzéseimet. Ennél jobb lehetőséget nem is találhattam volna, de elkéstem. Vagyis az élet máshogy alakította az eseményeket. Megértettem, és elhatároztam, hogy nem fogok futni utána. Elfogadtam, hogy Liam Sophiához tartozik, és nem akartam több bosszúságot és fájdalmat okozni magamnak.

 
Visszatértem a munkámhoz, felkértek, hogy készítsek egy fotósorozatot a Rolling Stones nyugdíjas tagjaival. Hatalmas megtiszteltetés volt, hiszen nem dolgozom olyan régóta pályán, mint sok más fotós, akik 10-15 éves pályafutásuk alatt kapnak ilyen lehetőséget.

Rendkívül kedvesen viselkedtek velem, szórakoztatóak voltak, és közvetlenek. Nem erre számítottam, elvégre ők a világ legismertebb rock bandája. Hosszú nap volt, a fotózás 14 órán át tartott. Hajnali fél egykor értem haza. Nem vágytam másra, csak egy zuhanyra és a pihe-puha ágyikómra.
Éppen aludni készültem, amikor valaki csengetett. Elképzelni sem tudtam, hogy ki lehet az az éjszaka közepén. Ajtót nyitottam.



 

-         Szia! Remélem nem aludtál még. – mosolygott az ajtó mögött lévő meglepetés vendég.
-         Helló Louis, hát te? Talán hívhatnál mielőtt beállítasz hajnali egykor.
-         Ne haragudj, annyira spontán jött, nem volt időm telefonálni. Csak eszembe jutottál, eszembe jutott milyen régen találkoztunk. Kocsiba ültem, és itt vagyok.
-         Értelek, csak tudod most lett vége egy 14 órás fotózásnak, nagyon fáradt vagyok.
-         Megértelek, de szeretnék beszélni veled. – nézett könyörgő pillantásokkal.
-         Muszáj pont most, nem érne rá holnap? Kialszom magam és készen állok bármire.
-         Most vagy soha. Tudod milyen vagyok. – felelte.
-         Jól van, gyere be. De ne várd, hogy nyitott szemmel végig hallgassam a mondanivalódat.

 
Leültünk a kanapéra. Megkínáltam egy itallal, de nem fogadta el. Komolynak tűnt, mintha élete vallomására készült volna. Nem tudtam mire számítsak, bíztam benne, hogy nem Liam-ről akar beszélni, mert ahhoz a témához végképp nem volt kedvem. Egy hónapja még csak fel sem hívott, nem akartam védőbeszédet hallgatni.

 

-        Mondd csak, mi újság most Liam és közted? – kezdte a mondanivalót, pontosan efféle kérdésre számítottam.
-        Jajj Louis, kérlek, nem akarok erről beszélni. Ugye nem ő küldött? Mert akkor jobb ha mész, fáradt vagyok ehhez. Nem vagyok rá kíváncsi.
-        Nem, Liam nem tudja, hogy itt vagyok. Senki sem tudja, hogy itt vagyok. De fontos lenne nekem, hogy válaszolj a kérdésemre.
-       Semmi nincs vele. Amióta Sophia úgy döntött Liammel való kapcsolata fontosabb neki, mint a modell karrierje, öröm mámorban úszott, Wolverhampton-ból sietősen haza utazott Londonba, és azóta nem hallottam felőle. Mintha nem is léteznék. Szóval nem tudom mit akarsz hallani, de végeztem vele.
-       És elmondtad neki, hogy csak eljátszottuk azt, hogy jártunk?
-       Nem, és már nem is tartom fontosnak. Amikor otthon voltunk a szülőknél, szerettem volna beszélni vele. Elhatároztam magam, de Sophia, a sors, az élet közbeszólt. Szóval letettem róla. Nem akarok szenvedni miatta, látszólag mást érzünk egymás iránt. Sőt, már magam sem tudom mit érzek. Talán csak a régóta meglévő egyedüllét az oka, hogy fellángolt valami iránta.
-        Figyelj rám, hallgass meg és kérlek ne szólj közbe. – furcsálltam a komolyságát, láttam rajta, hogy fontos dolgot akar közölni.
-        Rendben! – feleltem érthetően.
-        Mielőtt elutaztatok volna, elmondtam Liam-nek az igazságot. Úgy tűnt zavarja, hogy „együtt vagyunk”. Amikor rákérdeztem, nem adott egyértelmű választ, de éreztem rajta, hogy többet érez irántad, mint egy szimpla baráti szimpátia. Nem haragudott, azt várta, hogy te is elmondd neki, ezért nem hozta fel előtted a témát. Sajnálom, tudom, hogy most utálsz, mert kellemetlen helyzetbe hoztalak, de akkor ezt láttam a legjobb döntésnek. Lemondtam rólad, feladtam az irántad táplált érzéseimet azért, hogy egymásra találjatok.
-        Várj, azt hiszem összezavarodtam. Szóval Liam mindenről tudott?  
-        Igen, sajnálom. – nem haragudtam, azt gondoltam ilyen helyzetben tombolni fogok, hiszen Louis totál leégetett Liam előtt, hiszen ezáltal tudja, hogy kedvelem, talán jobban, mint ő engem.
-        Nem baj, sőt örülök, hogy megtetted helyettem.
-        Komolyan mondod? – döbbenten figyelt, nem értette a reakciómat.
-        Tudod, Liam mindent tudott. Mivel bosszúból találtam ki, hogy együtt vagyok veled, tisztában volt azzal, hogy többet érzek iránta. Megvolt az esélye, hogy beszéljünk a dologról, ha hasonlóképp érez, akkor tudassa velem. Wolverhampton-ban megtehette volna. De nem tette, sőt. Amint Sophia jelentkezett, ő rohant vissza ide. Engem meg ott hagyott egy laza bocsánatkéréssel. Tanulságos, szóval csak köszönöm neked, hogy általad ráébredtem az igazságra.
-        Megnyugodtam, hogy nem haragszol…
-        Visszatérve, hogy érted azt, hogy lemondtál rólam? – zavarba hoztam, ritkán látni Louis Tomlinsont megilletődve.
-        Nos, basszus, ez nem is olyan egyszerű mint azt gondoltam volna…Szóval én mindig is nehezen nyíltam meg a lányok, a nők előtt. Lehet nehéz elhinni, de tényleg így volt. Akármennyire vicces, nagydumás pasinak tűnök, a csajok terén sosem voltam ilyen. Eleanor nagy szerelem volt, hosszú évekig tartott, aztán eljött az a pont, hogy véget kell vetni a kapcsolatnak, mert már nem tudtuk boldoggá tenni egymást. Eleanor óta nem volt komoly kapcsolatom, nem találtam senkit annyira értékesnek, hogy vele legyek. Tudom ez büdös nagyképű duma, de akkor ezt éreztem. A lányok sorra jöttek-mentek, de egyetlen alkalomnál egy sem tartott tovább. Aztán találkoztam veled. És a fal, a bunkó imázs egy pillanat alatt leomlott, pedig küzdöttem ellene. Azt hittem az egyéjszakás kalandunk hasonlóan alakul majd mint a többiekkel. De más volt, a hab a tortán pedig a színjátékunk volt. Rádöbbentem, hogy élvezem a helyzetet, hogy szeretek veled lenni. Kemény hónapon mentem keresztül, el akartalak felejteni, hogy azzal légy boldog, akit kedvelsz, Liam-mel. De Liam mesélt Sophiáról, és akkor tudtam, hogy elszalasztotta az esélyét. Ezért bátorkodtalak felkeresni, itt volt az ideje, hogy mindenről tudj. Majd eldöntöd hogyan dolgozod fel az információt. – bevallom teljesen lefagytam, meg sem tudtam szólalni. Először azt próbáltam feldolgozni, hogy Liam szarik rám. Majd jött az újabb információ, Louis talán szerelmes belém. Fogalmam sem volt mit mondjak, hiszen nem tudom mit érzek iránta.
-       Hát…nehéz megszólalni, nem tudom mit is mondjak…
-       Nem várom el, hogy bármit is mondj. Sőt nem kell a nyakamba ugranod. Elfogadom a döntésed, azt is ha nemet mondasz. Nem lesz egyszerű, nehéz lesz feldolgoznom, hiszen eddig a poklot is megéltem, hogy kitöröljelek a fejemből. De megértem, bármit is mondasz.
-        Azt nem mondom, hogy nem kedvellek, hiszen szimpátia nélkül nem tudtam volna lefeküdni veled. Most egy kicsit össze vagyok zavarodva.
-        Megyek, aludj rá egyet, inkább most semmit ne mondj. Gondold át, aztán várom, hogy keress. Ha szeretnél…


Louis felállt, az ajtó felé vette az irányt. Gyengéden megölelt, egy halvány puszit adott az arcomra és eltűnt a folyóson. Lefeküdtem, nem akartam agyalni. Komolyan felfordult az életem. Megtudni, hogy valaki szerelmes beléd, nem könnyű kezelni. Mi van ha esélyt adok és nem működik? Ha nem szeretem meg? És ha elutasítom, megbántom és egy világ omlik benne össze? És elveszítem azt az embert, aki számára fontos vagyok. Kavarogtak a fejemben a lezajlott események sorai. Lassan, lassan álomba merültem.


Reggel felkelve azonnal összerándult a gyomrom. Egy falat nem ment le a torkomon. A lelkemre vettem azt, amit éjszaka mondott Louis. Beszélni akartam vele, de féltem. Nem döntöttem el, hogy mit is szeretnék, de látnom kellett. A személyes találkozás megkönnyíti a döntésemet. Hívtam, de nem vette fel. Bátorkodtam autóba pattanni és elkocsikázni a stúdióba. Tudtam, hogy dolgoznak az új albumon, mivel Louis felkeresett, tiszta volt, hogy Londonban tartózkodnak. Bementem, körbe néztem, s megpillantottam Harry-t. Épp egy kanapén csücsült egy szövegkönyvet lapozgatva. Odasétáltam hozzá.

 
-        Helló Harry! – köszöntem. Meglepődött, hogy ott vagyok, annyira nem is ismertük még egymást.
-        Abigail, szia! Liam-et keresed? Épp egy dalt vesznek fel, mindjárt végez.
-        Öhm, nem, Louis-hoz jöttem, ő is itt van?
-        Igen, Liam-mel. Pár perc és végeznek, megvárod? Ülj le, hozzak valamit inni?
-        Nem is tudom, inkább megyek, elég sok a dolgom. – szabadnapom volt, egyetlen dolgom, hogy heverésszek a pamlagon. – Megmondanád Louis-nak, hogy kerestem.
-       Persze, ahogy gondolod.

 
Épp menni készültem, amikor ismerős hang kiabált utánam. Liam volt. Látszólag örült nekem, talán azt gondolta miatta jöttem. Próbáltam hűvös maradni, érezze, hogy velem nem fog szórakozni.

-       De jó látni téged, jól vagy? – ölelt meg.
-       Megvagyok, épp menni készültem.
-       Miért jöttél? Figyelj sajnálom, hogy úgy elhúztam Wolverhampton-ból, csak izgatott lettem Sophia híre hallatán. Nagy dolog, hogy eldobta ezt a hatalmas lehetőséget a kapcsolatunkért.
-       Nagy dolog, persze, semmi gond.
-       Biztos minden oké? – minden oké? Milyen kérdés ez? Komolyan ennyire bunkó, paraszt hogy lehet valaki?
-       Louis-hoz jöttem, beszédem van vele.
-       Louis még a stúdiózik. Szóljak neki?
-       Nem kell, Harry azt mondta majd szól. Megyek, dolgom van. – próbáltam szabadulni Liam-től, de annyira nehéz volt.
-       Abi, haragszol rám?
-       Liam velem nem fogsz szórakozni. Befejeztem. Ennyi pillanatban bókolsz nekem, kedves dolgokat mondasz, félreérthető jeleket küldesz. Aztán faképnél hagysz, egy hónapig nem hallok rólad, majd úgy csinálsz mintha ezer éves pajtik találkoznának. Nem vagyok egy bábu aki ugrik, ha épp kellesz neki.
-       Sajnálom, nem akartalak összezavarni. Kedvellek, de Sophia… szóval nagy döntést hozott értem, a kapcsolatunkért. Szeretem, becsülöm őt ezért. – a szívem millió darabra tört. De úgy érzem ez a pofon végleg pontot tesz a bizonytalan kapcsolatunk végére.
-        Akkor legyetek boldogok! Ezt kívánom! – sarkon fordultam és meg sem álltam a kijáratig.

 
 

Menekülni akartam, rohantam ahogy csak bírtam. A szemembe könny szökött, majd patakokban folyt végig az arcomon. Elértem az autóhoz, beszállni készültem, de egy kéz ragadott meg, magához húzott és megcsókolt. Felnéztem, Liam csillogó szemei néztek engem. Kővé meredtem, nem akartam ezt, de ellökni sem bírtam. De végül eltoltam. Elhatároztam magam, tartani akartam. De akkor megláttam Louis-t. Összetört tekintete mindent elárult. Földbe gyökerezett lábbal állt a stúdió bejárata előtt. Látott minket, megbántottam, fájdalmat okoztam neki, pedig nem akartam. Ott álltam két férfi között, akik teljesen felforgatták az addig unalmasnak mondható életemet…
 
 
***
 
Sziasztok!
 
Sok idő telt el, amióta utoljára jelentkeztem. Szeretném folytatni, de nem tudom megígérni, hogy pontosan mikor jelentkezem az új résszekkel. Igyekszem!
 
 
Kérlek írjatok véleményeket, kíváncsian várom megéri-e a folytatás!
 
Millió puszi, Cami

2014. január 17., péntek

12. rész - London vagy Japán?


Anyuék örömmel fogadtak, meglepte őket az érkezésem, ugyanis nem szóltam nekik arról, hogy látogatóba érkezem. Az öcsém a tőle megszokott kedvvel és lelkesedéssel fogadott, ami egy „Szia, örülök neked!” és elvonulás a szobájába volt. Bár ez teljesen megtévesztő, hiszen nagyon jó viszonyban vagyunk, mindent elmond, és az elsők között hív fel, ha valami történik vele. A húgom, Elizabeth boldogan szaladt felém. Ő kimutatta a valódi érzelmeit, ami igazán jól esett.
A régi szobám ugyanúgy nézett ki, ahogyan évekkel ezelőtt is. Semmi nem változott, erősebb színekben pompázott a ház, de csak azért, mert néhány hete minden helyiség újra lett festve. Jó volt újra otthon lenni és magam mögött hagyni a zsúfolt nagyvárost. Mivel csak néhány napról volt szó, semmit nem pakoltam ki a bőröndből, csak betettem az ágy mellé és csatlakoztam anyuhoz a konyhában.

-          Nagy meglepetést okoztál nekünk, nem számítottunk rád egyáltalán. De jó, hogy újra itthon vagy kislányom! – ölelt magához édesanyám. Ő mindig örömmel fogad és ki tudja mutatni az érzelmeit. Apu már más dolog, ő is örül, de kevésbé érzelmes, visszafogott típus.
-          Szabadságon vagyok egy hétig, gondoltam eljövök egy-két napra, mit csináljak otthon egyedül?!
-          Jól tetted! És minden rendben a munkahelyeden? – érdeklődött anyu, miközben betette a sütőbe a lasagne-t.
-          Persze, minden a legnagyobb rendben.
-          És a férfiak? – kacsintott anyu.
-          Megvannak, most nincs senki, aki mély benyomást tenne rám.
-          Jaj szívem, már két éve ezt mondogatod. Egyszer túl kell lépned a csalódáson. Annyi helyes fiú van, biztosan mindegyik oda lenne érted.
-          Lehet, de jól megvagyok. Jut eszembe, tudod kivel találkoztam néhány hete a barátnőm, Lily esküvőjén? – anyu azonnal felkapta a fejét, mindig is kíváncsi természete volt. – Liam Payne-nel. Gondolom emlékeztek rá, hiszen közel tizenhárom évig elválaszthatatlanok voltunk. – Ahogyan kiejtettem a nevét, megfagyott a levegő. Anyu apura nézett, aki zavartan matatott az evőeszközös fiókban. Nem értettem a reakciójukat, ami hasonlított Liam szüleinek viselkedésére.
-          És rendesen eszel Abigail, olyan vékony vagy lányom?! – mintha meg sem hallotta volna a Liam nevet, teljesen másról kezdett el beszélni.
-          Anyu, hallottad, amit mondtam?
-          Igen, de most mit csináljak vele?! Örülök, hogy találkoztatok, ennyi. Ki éhes?

Sosem láttam a szüleimet ennyire furcsának. Apu azonnal kiment a helyiségből, anyu figyelte őt, majd belesett a sütőbe, hogy áll a készülő lasagne. Ezer és ezer kérdés kavargott a fejemben, amire nem tudtam a választ. Fogalmam sem volt mi ütött ezekbe a szülőkbe, miért viselkednek így velünk. Engem nem láttak szívesen a Payne családban, nálunk pedig szinte tudomást sem akartak venni Liam említéséről. A tudatlanság volt a legbosszantóbb, hiszen keresgélhettem a tűt a szénakazalban, nem kaptam megfelelő választ. Egy biztos, komoly dologról lehet szó, ha ilyen reakciókat vált ki a szüleinkből.

A délután gyorsan eltelt. Úgy döntöttem várok egy kicsit, mielőtt felhoznám újból a Liam témát. A hangulat újra barátságossá vált és anyuék kérdésekkel bombáztak a hogylétemmel kapcsolatban. Az öcsémmel is beszélgettem, mielőtt elment volna szórakozni. Elizabeth hiába nőtt meg, és kezd kislányból, nagylánnyá válni, ugyanolyan bújós és ölelgetős volt, mint korábban. Amikor elmeséltem neki, hogy találkoztam a One Direction-nel, azonnal extázisba esett és megannyi kérdést tett fel velük kapcsolatban. Az már csak hab volt a tortán, hogy Liam és én gyerekkori barátok voltunk. Imádja a bandát, tizenhárom évesen valószínűleg mindenki értük rajong, bár már ők sem tinisztárok. Megmutatta a szobáját, melynek falain több tucat poszter volt a srácokról, a csapatot ábrázoló tollról és füzettartóról nem is beszélve. Édes volt a rajongása, magamat juttatta eszembe, amikor az én szobám is poszterekkel volt tele. Amikor tizenkét évesen megtudtam, hogy lesz egy húgom, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Volt egy öcsém, aki az idegeimre ment és nem vágytam egy újabb nyűgre, ugyanis akkor annak tűnt. Viszont amikor megszületett minden rossz érzésem elmúlt, és a világ legboldogabb nővérévé váltam. Mindenben segítettem anyunak, talán ekkor vált az öcsémmel való kapcsolatom is szorossá, amilyen most. Ma pedig el sem tudnám képzelni az életem a testvéreim nélkül.

Elalvás előtt rengeteg dologról beszéltünk Elisabeth-el, aki nem igazán akart elaludni. Amellett, hogy milyen a nagyvárosi élet, leginkább a csapat érdekelte őt, s millió kérdést szegezett nekem velük kapcsolatban. Persze nem ismerem a fiúkat annyira, hogy minden kérdésre megfelelő választ tudjak adni, de ennek ellenére igyekeztem eleget tenni neki. Végül sikerült meggyőznöm, hogy későre jár és aludni kell.
Miután álomba szenderült, kimentem a nappaliba, ahol anyu nyugalomban kötögetett egy pulóvert. Bár messze még a karácsony, hiszen tombol a nyár, mégis Rudolf rénszarvas képét vettem ki a felsőből. Nehezen találtam a szavakat, szerettem volna Liamről beszélgetni, megtudni, hogy mi a fene történt a múltban, ami miatt így eltávolodott a két család egymástól.
Leültem a fotelba, s lelkierőt gyűjtöttem a beszélgetéshez.

-          Anya, mondd csak miért viselkedtél olyan furán, amikor megemlítettem Liam nevét? – a szívem majd kiugrott a helyéről. Idegesen vártam a választ és a reakciót.
-          Nem értem miről beszélsz?!
-          Ne csináld már, teljesen zavart lettél, amikor megemlítettem a nevét és mintha nem is érdekelne, hogy mi van vele.
-          Figyelj kicsim, sok idő telt el. Nem fogok kiugrani a nadrágomból, amiért hallottam felőle.
-          Nem ezt várom, de Karen-nel a legjobb barátnők voltatok, együtt voltatok terhesek, mindent együtt csináltatok, miután megszülettünk akkor is, jóban voltak apuék, együtt nyaraltunk. Most pedig így reagálsz erre az egész Liam-es dologra. Nem vagyok óvodás, huszonöt éves vagyok, talán ideje lenne elmondani, hogy mi történt a múltban. Nem gondolod?
-          Nem számít mi történt évekkel ezelőtt, bármi volt, elmúlt, nem akarok ezzel foglalkozni. És jobban tennéd, ha te sem törődnél ezzel. Kérlek felejtsd el ez az egészet! Most pedig lefekszem, fáradt vagyok. Jó éjszakát!

Puszit nyomott a homlokra és kiment a nappaliból. Újabb kételyeket ébresztett bennem, hogy anyu ennyire a múlt ellen van, és nem hajlandó beszélni a múltbeli történésekről. Próbáltam lenyugodni és egy kicsit elfelejteni ezt az ügyet. Idegesített, de talán nem jó helyen kutakodom. Bíztam benne, hogy Liam szerencsésebb és a szülei nyíltabbak vele. Bementem a szobámba és leültem az ágyra. Éppen akkor kezdett a telefonom csipogni, érkező üzenetet jelzett.



„Drága Abi, unatkozom és itthon minden olyan nyugis. Van kedved elmenni valahova? Beülhetnénk egy kávézóba. Puszi, Liam”

Mi mást mondhattam volna erre az ajánlatra, minthogy persze, hogy van. Izgatott lettem, Liam mindig megmozgatott bennem valamit. Nem akartam, hogy elbízza magát, így egy egyszerű „Igen és gyere értem” volt a válasz. Gyorsan letusoltam, felöltöztem, feldobtam egy laza sminket és indulásra készen álltam. Kiosontam a házból, ahol Liam autója várt. Beszálltam, bekapcsoltam a biztonsági övet és elindultunk az egyik kedvenc helyünkre. Anyuékkal sokszor jártunk ide. Egy kedves kis kávézó volt, finom süteményekkel és kellemes légkörrel. Zavarban voltam, Liam viszont teljesen nyugodtnak tűnt. Utáltam magam ezért a tulajdonságomért is, hiszen eddig nem voltam zavarban egyetlen férfi előtt sem, Liam pedig újabb ismeretlen viselkedést és érzelmet váltott ki belőlem.
Az út alatt alig szólaltunk meg, Liam csendben szemlélte az utat, míg én az elhaladó házakat. Szinte semmi sem változott az évek alatt. A gyerekkorom jutott eszembe, a rengeteg szép emlék, azok is, amelyeket Liam-mel közösen éltünk át. De azóta felnőttel lettünk, sokat változott mindkettőnk élete. De Wolverhampton-ba visszajönni mindig jó.


-          Tudod, hogy milyen gyönyörű vagy? – kérdezte, miközben belekortyolt a harmadik pohár borba. Sosem mondott még ilyet, elvörösödtem, zavarba jöttem. Biztosan az alkohol teszi...
-          Köszönöm! Ez kedves tőled! – motyogtam.
-          Képzeld beszéltem Sophiával, és azt mondta annyira tetszik neki Tokió, hogy szeretne odaköltözni. Ráadásul kapott egy két éves szerződést a japánoktól. – maradhat ott, nekem nem hiányzik. Különben is az előbb még rólam áradozott, most pedig Sophiát említi. Megőrülök ettől a nőtől.
-          Hát, végülis a modelleknek nagyon fontos a karrierje, akár ott is maradhatna, nem de bár? – vetettem fel a nevetséges ötletet.
-          Mi? Hogy Tokióban éljen, én pedig Londonban? Nem tudom elképzelni.
-          Jaj Liam, nem mindegy, hogy hol él? Állandóan úton vagy, turnéztok, bejárjátok a világot, alig vagy Londonban. Szerintem teljesen mindegy hol él Sophia. Bárhol meg tudod látogatni.
-          Figyelj csak! Tegyük fel, hogy te vagy a barátnőm. Te tudnál több ezer kilométerre lakni tőlem?
-          Ha igazán szeretnélek, akkor nem. – határozott és meggyőző voltam, bár úgy éreztem semmi jelentősége a válaszomnak.
-          Na látod… - arca elkomorodott és szomorúan kortyolt az italába. -  Ezek szerint még sem vagyok annyira fontos neki, mint ahogyan lennie kéne.
-          Sajnálom! Talán még nem érett egy komoly kapcsolatra, a karrierje fontosabb. Talán őt is meg lehet érteni… És mit mondott? Aláírja a szerződést?
-          Még gondolkodik. Megkérdezte én mit gondolok róla. Mi mást mondhattam volna, hogy ha igazán szeretné, akkor tegye meg. Hatalmas lehetőség lenne az életében, amit nem szabadna elszalasztani.
-          És szerinted belemegy?
-          Nem tudom. Ha igen, az a kapcsolatunk végét jelentené. Én nem tudok távkapcsolatban élni, így is sokat vagyok távol, ha hazamegyek a kedvesemmel akarok lenni, nem pedig a laptopom képernyőjével, amin a bájos barátnőm mosolyog.
-          Értem. Nem tudok mit mondani, nektek kell tudni mennyire erős a kapcsolatotok és mi mindent bír ki.
-          Tudom! Holnap felhív, aztán kiderül mi lesz.
-          Szerintem ne beszéljünk most erről, érezzük jól magunkat, hiszen erre van ez az este…
-          Örülök, hogy itt vagy nekem, nem is tudom mihez kezdenék nélküled. – ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy ez egy baráti öröm vagy esetleg több van ebben. Reménykedem, de félek, hogy illúziókba kergetem magam. Az pedig nagyon nagy csalódás lenne.

Jó estét töltöttünk el, mértékkel fogyasztottuk az italokat, így csak egy kicsit csiccsentettünk be. Liam kedves és barátságos volt a helyiekkel, akik számos alkalommal gratuláltak már a fiúnak, de nem tudják méltó módon kifejezni mennyire büszkék rá. Én is büszke voltam, büszke arra, hogy a barátja lehetek, hogy megosztja velem a baját és az örömét. Nem akartam, hogy szomorú legyen vagy szenvedjen. Tudtam, hogy ha Sophia Japán mellett dönt, akkor az nagyon fog neki fájni. De talán ez lehetőséget ad arra, hogy egyszer színt valljak Liam-nek és őszintén elmondhassam, hogy mit érzek iránta. Addig viszont a támasza maradok, és izgatottan várom, hogy a lány minden döntést fog meghozni…

***

Sziasztok!

Sajnálom, nem mentegetőzöm, csak most tudtam hozni az új fejezetet. 
Számomra fontos rész lett, ugyanis komoly döntés áll a középpontjában, ami meghatározó Liam és Abigail életében.

Várom a véleményeket, PIPA és KOMMENT! Kérek mindenkit, aki olvassa mindenképpen tegyen meg nekem ennyit, úgy érzem nem kérek sokat.

Millió puszi és ölelés, Cami