2. rész - Egyre több a furcsaság

Álmosan, karikás szemekkel kászálódtam ki az ágyból reggel 6 órakor. Fontos fotózásom lesz, pontosabban egy világsztár enged betekintést a személyébe, és időben oda kell érnem. Elvégeztem a reggeli teendőim, letusoltam, fogat mostam és felöltöztem. Hajam lágyan súrolta a vállamat miközben a sminkemet készítettem. Amint végeztem, főztem egy kávét, gyorsan elszürcsölgettem és indultam is a stúdióba. Volt már forgalom az utakon, de szerencsére lehetett haladni. 7-re már be is értem, és azonnal neki láttam előkészíteni mindent a fotózásra. A vendégem 8 órára érkezik, így bőven volt időm mindent elintézni.

-          Izgulsz? – jelent meg mellettem Mario. – Az első filmsztárod.

-          Egy kicsit. De csak azért, mert ő tényleg hatalmas sztár. A filmjeit pedig imádom. Kíváncsi vagyok hogyan fog viselkedni, vajon mennyire lesz kedves, nem hordja-e fent túlságosan az orrát.

-          Van egy ismerősöm Vogue amerikai lapjánál, és náluk már járt a fickó. Állítólag nagyon macsó, de normális és nincsenek hatalmas kérései. Szóval nagyon hétköznapi ember módján viselkedett.

-          Jó ezt hallani. Azt gondolom ő sokat letett az asztalra, van oka a nagyképűségre, de azért nem szeretem az ilyen embereket.

-          Te fotóztad Justin Bieber-t? – nézett rám kíváncsi szemekkel és már a röhögés határán volt.

-          Igen, ne is mondd. Amikor megjelent egy roppant szimpatikus srácnak tűnt, semmi beképzeltség vagy hasonlók, de ahogy elkezdődött a fotózás, úgy viselkedett, mint egy felfuvalkodott hólyag. Neki semmi nem volt jó, ő ilyen kávét kért, olyan energia italt, épp nem volt az ő kedvenc energiaitalából, és addig nem volt hajlandó elkezdeni a munkát, amíg azt meg nem kapta. Szóval az egyik munkatárs intézkedett, maga ment el beszerezni az italt, és ez miatt csúsztunk 45 percet.

-          Többet gondol magáról, mint amennyit kéne.

-          Hát valahogy úgy. A végén pedig nem hagyott békén, hogy menjek el az egyik koncertjére, mert majd nekem énekli az egyik számát.

-          Remélem igent mondtál! – nevetett.

-          Hogyne, és kértem neked is jegyet, mondván milyen nagy rajongó vagy.

-          Kössz édes! – adott két puszit és ment a dolgára.

Mario egy kedves és segítőkész srác, a 3 év alatt, amióta a magazinnál dolgozom nagyon jóban lettünk. Mindig számíthattam rá a bajban és úgy érzem, igen szoros barátság alakult ki közöttünk. Talán fontos megjegyezni, hogy Mario meleg és nem úgy gondol rám, mint bármelyik más férfi. De pont ezért imádom ennyire. Rájöttem, hogy sokkal jobb barát, mint más barátnő, aki irigy és egy kisebb vita után szétteregeti a titkaid. Benne megbízom és tudom, hogy jól teszem.

A maradék egy óra gyorsan eltelt, 10 perc késéssel megérkezett a várva várt vendég. Egy rövid bemutatkozás és kávé után el is kezdtük a munkát. Az első filmsztárom, ahogy Mario is mondta, Leonardo DiCaprio személyében. A Titanic-ban imádtam és a mai napig kedvelem a filmjeit. Tartottam a közös munkától, de rájöttem, hogy alaptalan volt a félelmem. Annyira normális, szimpatikus férfi, hogy azonnal levett a lábamról. A fotózás eltartott néhány óráig, sok képet készítettem róla, s közösen kiválasztottuk azokat, amelyek megjelennek majd az újságban.

-          Öröm volt magával dolgozni Abigail. – csábos mosolya megremegtette a lábam. Hiszen ő mégis csak Leonardo DiCaprio, nők ezrei rajonganak érte, és bátran kijelenthetem, nem hiába.

-          Köszönöm, számomra a megtiszteltetés, hogy én fotózhattam. – mosolyogtam, s talán el is pirultam a kijelentéstől.

-          Mit szólna egy közös vacsorához, ma este? Csak holnap utazom vissza New Yorkba, gondoltam megmutathatná London belvárosát, valószínűleg jobban ismeri a várost, mint én.

-          Kedves Öntől, hogy elhív, de sajnos nem érek rá. – hazugság, semmi dolgom nem akadt, de nem szerettem volna még vacsorázni sem vele. Egy ilyen estéből más nem születik csak az egyéjszakás kaland, aminek nem vagyok híve. Főleg nem egy ünnepelt sztárral, aki naponta cseréli a barátnőit.

-          Ohh, értem. Akkor nem is tartom fel tovább. Ha mégis meggondolná magát, ezen az elérhetőségen megtalál. – egy névjegy kártyát adott át, amin egy furcsa telefonszám állt. Biztosan nem az ő száma.

-          Köszönöm! Minden jót!

-          Viszlát, Abigail! – kezet csókolt és a menedzsment embereivel elment.

Más nő a helyemben valószínűleg hanyatt-homlok esett volna egy ilyen ajánlattól. De az eszem a helyén, nem szeretnék egy újabb strigula lenni a listáján.

Miután beültem Mario-val ebédelni a büfébe, összeszedtem magam és elindultam a dolgomra. Korán végeztem, 2 órakor jöttem el a munkahelyről. Elmentem masszázsra és kozmetikushoz, majd kocsiba ültem és meg sem álltam hazáig. Otthon vettem egy frissítő zuhanyt és leheveredtem a TV elé. Meleg volt, tombolt a júliusi nyár. A hőmérő higany szála 30 fokot mutatott, ami Londonban nagyon melegnek számított. A nap csak úgy szikrázott. Az ilyen napokat ki kell használni, hiszen az év nagy részében a felhők és az eső dominál.

Elpilledtem a kanapén, néhány percre álomba is szenderültem. A mobilom csörgése riasztott fel és azonnal kaptam a készülék után.

-          Halló! – szóltam bele a készülékbe. Nem ismertem a számot.

-          Öhhm, szia Abigail, Liam vagyok! – a neve hallatára azonnal felültem és az izgalom érzése járta át a testem.

-          Szia Liam! Meglepett a hívásod, honnan tudod a számom? – érdeklődtem kíváncsian.

-          Lily adta meg. Még mindig nyomaszt a lelkiismeret-furdalás, sajnálom, amiért nem ismertelek meg.

-          Felejtsük el, emiatt nem kell hibáztatnod magad. Valóban megváltoztam, s hirtelen is szakadtunk el egymástól, megértem, hogy feledésbe merült az emlékem.

-          Dehogy, nem merült, csak anyuék se szó, se beszéd bejelentették, hogy költözünk, szinte semmit sem tudtam mondani vagy tenni, még elbúcsúzni sem tőled.

-          Furcsa volt, furcsálltam a történteket. A legrosszabb az volt, hogy írni sem tudtam, hiszen címet nem adtatok meg nekem.

-          De hát a leveleimen ott volt a cím.

-          Milyen levelek? – döbbentem álltam a kijelentés előtt.

-          Minden héten küldtem levelet neked, elmeséltem az egész hetem, napokra bontva, hogy hogyan alakul az életem. Aztán egy idő után abba hagytam, hiszen egyikre sem kaptam választ. Azt gondoltam haragszol rám, amiért elmentünk.

-          Én semmilyen levelet nem kaptam.

-          Ez komoly? Pedig jó címre küldtem őket. – szemeim előtt lebegett Liam arcra, ő sem hitt a fülének.

-          Mennyi ideig küldted?

-          Kb. 3-4 hónap.

-          Furcsa. Egyetlen levelet sem kaptam, pedig vártam. Nem értem, hogy történhetett ez.

-          Kicsit eltértünk az eredeti témától. Vagyis nem volt téma, csak a fejemben. – kissé dadogott, zavarban volt. – Azért is hívtalak, mert szeretnélek holnap meghívni ebédre. Egy kis kárpótlás a parasztságom miatt. Persze csak ha ráérsz. Legalább beszélhetnénk egy kicsit arról, kinek miképpen alakult az élete. Bővebben, mint az esküvőn.

-          Csak egy gyors ebédet tudok beiktatni, sűrű napom lesz holnap. De ha így megfelel, akkor benne vagyok. 1 órakor a Veeraswamy étteremben, a Regent Street-en?

-          Jól hangzik! Ott leszek! – a hangja is mosolygott, érezhető volt az öröm benne.

 Elköszöntünk egymástól és letettük a telefont. Döbbentem álltam a tények előtt, hogy a gyerekkori legjobb barátom, akiről semmit sem tudtam hosszú évekig, másnap velem ebédel. Sok dolgot kellene megbeszélnünk, mert a levelek hallatán, egyre több a furcsaság a múlttal kapcsolatban…

***

Sziasztok Drága Olvasóim!

Elképesztően édesek vagytok, nagyon örülök a 16 feliratkozónak és a Bloglovin-os követőknek is. Jól estek a pipák és a vélemények is! Nagyon nagyon köszönöm!

Talán mondanom sem kell, de azért szépen kérek mindenkitől egy-egy KOMMENTET, illetve PIPÁT ehhez a részhez is. Tudjátok, érdekel mindenkinek a véleménye, akár pozitív, akár negatív. És még annyit továbbra is, hogy ha valaki újonnan érkezik és úgy érzi olvasni fogja, akkor kérem IRATKOZZON FEL. Szeretném látni az érdeklődéseket!

Köszönöm szépen mindenkitől!

puszi, Cami