3. rész - Nagyképű sztárocska

Megállás nélkül dolgoztam. Annyi pihenőt szántam magamnak, amíg bekaptam futtában a reggelim. Istenem, ha anyám ezt látná. Mindig azt mondta, amíg otthon éltem, hogy az étkezések közül a reggeli a legfontosabb, ugyanis az adja meg a kellő energiát a naphoz. Sosem voltam nagy reggeliző, inkább az ebédre és a vacsorára szántam több időt, na meg több falatot. Fárasztó délelőtt volt, kissé feszült is voltam, amellett, hogy imádom a munkám. Nagyon gyakran eszembe jutott, hogy együtt ebédelek Liam-mel. Izgultam is miatta, bár nem tudom megmagyarázni miért. Talán mert annyi közös emlékünk van, amit nem tudom hogyan kezelünk, így felnőtt fejjel. A legjobb barátom volt, gyerekként. De azóta sok idő eltelt, felnőttek lettünk, és nem akarok olyan dolgokra gondolni, amik talán nincsenek is.

Autómmal leparkoltam az étterem előtt, kiszálltam, és elindultam a bejárat felé. Foglaltam asztalt, így szóltam a pincérnek, aki a helyemhez vezetett. Talán túl korán érkeztem, Liam azért nem volt még ott. Rendeltem magamnak egy üdítőt és vártam. Az idő haladt. Már fél kettőt mutatott az órám. Egyre beszéltük meg a találkozót. Úgy döntöttem kettőig várok, ha nem érkezik meg, akkor elmegyek. Idegesen üldögéltem a széken, tűkön ülve vártam, hogy mikor bukkan fel. Mindig nagyot dobbant a szívem, ha nyílt az étterem ajtaja, de csalódottan vettem tudomásul, hogy nem ő volt. Két órakor úgy döntöttem, hogy elmegyek. Kifizettem az üdítőt és a kávét, amit elfogyasztottam, majd autóba pattantam és visszamentem a munkahelyemre. Rosszul esett, hogy nem jött el, de az még rosszabbul, hogy nem is értesített arról, hogy nem tudunk találkozni. Azt gondolom egy hívásba vagy sms-be még senki nem halt bele. Ennyit megérdemeltem volna. De igyekeztem nem foglalkozni a kialakult helyzettel és folytatni a munkám.

A képeket válogattam, amiket a modellekről csináltam az új számba. Egy ismerős hang szakította félbe a munkám. Peter volt, Lily újdonsült férje.

-          Hát te? – kérdeztem meglepődve, majd magamhoz öleltem.

-          Hoztam neked egy kávét, gondoltam rád fér, úgyis sokat dolgozol. Bírnod kell energiával.

-          Köszi, ez ma már a harmadik.

-          Meddig dolgozol?

-          Ötig-hatig biztosan. Miért kérdezed? – érdeklődtem, pusztán a látogatása is meglepett, nemhogy a furcsa kérdései.

-          Mert Lily-vel meghívnánk vacsorára.

-          Édesek vagytok, de bízom benne, hogy ez nem valami „keressünk Abigail-nek egy pasit” akció. Mert akkor köszönöm, de nem kérek belőle.

-          Szó sincs róla, többé nem teszünk ilyet. – mosolygott, ezzel elillant az összes aggódás, ami a témával kapcsolatban előbukkant. Legutóbb Peter egyik munkatársával akartak összehozni. Nem örültem az ötletnek, de úgy döntöttem, hogy belemegyek, miért is ne?! A randi jól indult, nagyon is. Kedves volt, figyelmes, néha már túlzottan is. Sokat beszélgettünk. Aztán a vacsora közben egyszer csak sírógörcsöt kapott és bevallotta, hogy meleg és nem bírja tovább titkolni. Az állam a padlót súrolta. A randi további része azzal telt, hogy egy sírós pasit vigasztalok és próbálom a dolog pozitívumait sorolni. Azóta persze felvállalta a másságát, de számomra ez rém kínos szituáció volt. – Akkor? Benne vagy?

-          Lesz még ott más is rajtam kívül?

-          Lily meghívta Liam-et is, annak örömére, hogy múltkor milyen jól elbeszélgettetek az esküvőn.

-          Akkor nem megyek. Kihagyom, de mindenesetre köszönöm.

-          Nem értelek, jól elvoltatok múltkor, vagy nem? – felhúzott szemöldökkel pillantott rám.

-          Múltkor igen, de ma felültetett. Tegnap megbeszéltük, hogy ma együtt ebédelünk, beszélgetünk, elmeséljük az életünk alakulását. Egy órát vártam rá az étteremben, de nem jött el. Nem hívott fel, nem küldött sms-t sem, hogy nem tud jönni. Megértem ha valakinek közben jön valami, de legalább tegyen meg annyit, hogy értesít engem, hogy ne várjak ott mint egy hülye. Szóval ennyit a híres-nevezetes Liam Payne-ről.

-          Szerintem túl szigorú vagy. Lehet, hogy nagyon fontos dolog volt és nem volt ideje szólni.

-          Nem volt 30 másodperce? Mert kb. ennyi idő lett volna. De nem érdekel, biztosan akad jobb dolga, nem foglalkozom vele. Megvoltam nélküle 12 évig, nem fogok öngyilkosságba menekülni, amiért nem ebédelt velem. Régen fontos voltam neki, ma már nem.

-          Akkor nem jössz el? – kérlelő szemeivel a lelkemben kotorászott, de jobbnak láttam nemet mondani.

-          Ha ő ott lesz, akkor inkább nem. De mond meg Lily-nek, hogy puszilom és majd összefutunk valamikor.

Mielőtt nemet mondtam, megfordult a fejemben az, hogy legalább a képébe olvashatom, amiért átcseszett. De rájöttem, hogy az ő esetében képtelen lennék. Bárkinek megmondom a véleményem, akár tetszik neki, akár nem. De Liam előtt valószínűleg megkukulnék. Bár nem tudom mitől félek, amúgy sem vagyunk jóban, ha beolvasok neki, akkor meg úgyis mindegy. Mindenesetre tartottam tőle és úgy éreztem, nem tenném meg ezt vele. Pedig megérdemelné.

Hét órakor végeztem, így 12 óra munka után hulla fáradtan estem haza az üres lakásba. Független, erős nőnek tartom magam, aki pasi nélkül is remek éli az életét, nincs szüksége az erősebbik nemre. Néha viszont hiányzik a társaság, az érzés, hogy otthon vár valaki, akinek elmesélhetem a napom, aki meghallgat, aki támogat. Két éve egyedül élek, amióta a vőlegényem összeszűrte a levet az egyik munkatársával. Megrázó élmény volt rájuk nyitni, látni, hogy abban az ágyban szexel egy idegen nővel, ahol néhány nappal ezelőtt még veled csinálta mindezt. Azóta óvakodom a pasiktól, bezártam a szívem és csak valamilyen isteni csoda pasas rabolhatja el újra.

Annyi remény még élt bennem Liam-mel kapcsolatban, hogy Peter esetleg elmeséli neki a velem történteket és felhív, hogy elnézést kérjen. Egész este vártam, de hiába. Még annyira sem méltat, hogy felhívjon. Ezzel a becsület listám legaljára került. Mert igen, nekem olyanom is van.

Reggel a szokásostól eltérően, 8 órakor bújtam ki az ágyból. Nem volt fotózásom, csak képeket kellett válogatnom az újságba. Ezt otthon is meg tudom csinálni, így nem láttam értelmét bemenni a stúdióba. Kényelmesen letusoltam, megreggeliztem, olyan tempóban, olyan mennyiségben, ahogyan azt édesanyám mindig is hangoztatta.

A hűtő tartalmát látva azonban muszáj voltam rávenni magam a vásárlásra. Összeszedtem magam és elindultam, hogy elvégezzem a teendőmet. Szerencsére kevesen voltam a bevásároló központban, így viszonylag gyorsan végeztem. Kifelé menet a parkolóból egy fekete porsche kanyarodott volna be, de olyan sebességgel hajtott, hogy kanyarodás közben az autómnak csapódott. A légzsákok kinyíltak, én meg kisebb sokk hatása alá kerültem. A srác kiszállt, én pedig próbáltam magamhoz térni, s elhagyni az autót és felmérni a kárt.

-          Ezt nem hiszem el, te normális vagy? Nem 60-nal kanyarodunk. – ordítottam az ismerősnek tűnő sráccal.

-          Sajnálom, elhibáztam. Húzós, feszült napom van, ezért siettem.

-          Nézd meg a kocsim oldalát, még szerencse, hogy nem lett semmi bajunk.

-          Fedezem a kárt, hívjuk ki a rendőrséget, hogy felvegyék a jegyzőkönyvet. Az én hibám volt. Ja, bemutatkozom, a nevem Louis, Louis Tomlinson.

-          Ohh, hát ezért voltál ennyire ismerős. Látom te is azt érzed, hogy neked bármit szabad, még 60-nal bevenni a kanyart is, meg száguldozni a városban.

-          Most mi a fene bajod van? Nem hajtottam el és hagytalak cserben. Kiszálltam, érdeklődtem a hogyléted felől és biztosítottalak, hogy fedezem a kárt.

-          Nem kell fedezni semmit, majd a biztosítóm megteszi.

-          Megértem, hogy ideges vagy, de nem kellene ilyen házsártosnak lenned. – a pofátlanság legfelsőbb határát súrolja ez az alak.

-          Házsártos? Te majom, épp most törted össze a kocsimat. Szerinted mivel megyek dolgozni?

-          Huha, a tömegközlekedést nem ismered? Vagy túlságosan miss vagy ahhoz, hogy a csinos pofiddal felszállj például a buszra?

Legszívesebben bevertem volna a képét, de nő létemre nem tennék ilyet, a hamarosan kiérkező rendőrök pedig nem is néznék jó szemmel a tettemet. Így inkább csendben vártam, amíg megérkeznek és próbáltam kerülni a szemkontaktust ezzel a nagyképű sztárocskával. Meg kell mondjam, életem leghosszabb fél órája volt…

***

Sziasztok Drágáim!

Köszönöm az előző részhez érkezett írásos véleményeket és pipákat! Szuperek vagytok és örülök, hogy egyre több a feliratkozó!

Az egy negatív pipa kissé szíven ütött, nagyon érdekelne, hogy az illető miért döntött a negatív kritika mellett. Ha esetleg egy e-mailben röviden leírnád, mi nem tetszett, azt megköszönném. Az EGYÉB topicban megtalálod az e-mail címem. Azért tartom fontosnak, hogy a jövőben javíthassam a hibákat.

Köszönöm!

Többen is írtátok, hogy lehetne sűrűbben rész. Nos ennél a történetnél így terveztem, hogy hetente egy részt hozok. Igyekszem hosszabb részeket írni, ami ellensúlyozza a heti egy rész megjelenését.

Nagyon nagyon szépen kérlek Titeket, hogy ÍRJATOK és PIPÁLJATOK! Számomra rendkívül fontos mindenki véleménye, tudjátok, ezt már oly sokszor hangoztattam. Érdekel, ki mit gondol!

Hálásan KÖSZÖNÖM! :)

puszillak benneteket

Cami

CSATLAKOZZATOK A FACEBOOK CSOPORTHOZ!

LINK