2013. október 21., hétfő

4. rész - Kellemes csalódás


A kiérkező rendőr felvette a jegyzőkönyvet és szerencsére hamar lezajlott a történet. Szerencsére a biztosító fizeti a kárt, így nekem nem kerül semmibe ez a baleset. Kiérkezett egy autómentő, aki a törött autót a legközelebbi szervizbe szállította. 1 hét a javítási idő, addig nem tudom hogyan fogok közlekedni. Louis kocsiját is elvitték, de neki van saját szervize, ahol megcsinálják az autóját. Mondjuk nem is értem, miért lepődtem meg ezen. Ott álltam szerencsétlenül a csomagjaimmal és azon agyaltam hogyan jussak haza. Louis éppen telefonált, bíztam benne, hogy segít haza jutni.

-          Mindjárt értem jön az egyik csapattársam, őt tudtam csak elérni. Majd hazaviszünk téged is. – mintha a gondolataimban olvasott volna, amikor segélykiáltásért kiabáltam az agyamban.
-          Kicsoda? – reménykedtem, hogy nem a Liam nevet hallom válaszként.
-          Liam. Nem tudom mond-e neked így valamit a név. – már hogyne mondana. Úgy tűnik az égiek büntetnek, mindent elkövettem, hogy ne keljen vele találkoznom, erre meg ez történik.
-          Igen, valami rémlik. – barom vagyok. Ha megérkezik Liam, akkor úgyis megtudja, hogy ismerjük egymást, szóval nem értem magam miért mondtam, hogy rémlik. Úristen, mi lesz itt.

Idegesen álldogáltam Louis mellett, aki látszólag nyugodtnak tűnt. Amíg várakoztunk elővett a zsebéből egy cigis dobozt. Kihúzott belőle egy szálat, majd meggyújtotta. Nem szóltunk egymáshoz. Valószínűleg hasonló ellenszenvet éreztünk egymás iránt. A dohányzása viszont meglepett, nem gondoltam volna róla. Bár mondjuk a személyiségéhez illik, már amennyit megmutatott ebben az egy órában. Közeledett egy bordó terepjáró. Louis szeme felcsillant, az én szívem pedig majdnem kiesett a helyéről. Az arcom vörösben pompázott, le sem lehetett tagadni a zavaromat. Megállt mellettünk, majd kiszállt a kocsiból.

-          Sziasztok! – köszönt. – Helló Abi! – becézés és ölelés. Mit képzel magáról?
-          Kössz Liam, hogy el tudtál jönni. Figyu haver, vidd haza a csajt, én addig vásárolok, és akkor visszajössz értem, ha ráérsz.
-          Van nevem. – szóltam neki.
-          Akkor helyesbítek. Vidd haza Abigail kisasszonyt, amíg én elintézem a vásárlást.
-          Idióta! – motyogtam az orrom alatt. Idegesített a kialakult helyzet, idegesített ez a beképzelt majom, idegesített Liam, amiért úgy csinál mintha nem történt volna semmi. Ezért lett elegem a pasikból.
-          Jól van, Lou, vásárolj, addig haza dobom Abi-t.
-          Abigail. – javítottam ki. – Nem szeretem, ha becéznek.

A csomagjaimmal beültem az autóba és elindultunk a lakásom felé. Csendben voltunk. Liam visszavett a baráti közeledéséből, vélhetően észrevette, hogy nem díjazom. Végül mégis megtörte a csendet.

-          Miért nem szereted, ha becéznek? Régen szeretted, mindig Abi-nak hívtalak. – nézett rám, várva a válaszra.
-          Régen igen, ma már nem. – feleltem sablonosan.
-          Értem. Minden rendben? – kérdezte, ezzel lavinát indítva el bennem.
-          Még te kérdezed, hogy minden rendben van-e? Képzeld semmi sincs rendben. Az idióta haverod összetörte a kocsim, 1 hét a javítás, mert hétköznapi emberként nekem nincsenek protekcióim. Egy hétig tömegközlekedéssel megyek, ami nem épp előnyös, ha fotós cuccokat kell hazacipelnem. Közben meg te is jössz itt a „pacsizós” viselkedéseddel, amit nem tudok hova tenni. Azt gondolom, nem vagyunk olyan jóban, hogy becézgess. Főleg azok után, hogy el sem jöttél a megbeszélt találkozóra. – Liam lefagyott a rázúdított panaszáradattól. De vulkánként tört ki belőlem a feszültség.
-          Sajnálom az ebédet, de közbe jött valami, ezért nem tudtam elmenni.
-          És nem ismered a 21. századi technikát? Mobiltelefon, internet. – tártam elé a lehetőségeket.
-          A menedzsment váratlan feladatot állított elénk. Fél órával a megbeszélt idő előtt kaptuk a hírt, hogy megbeszélés lesz, nem halaszthattam el, részt kellett vennem rajta. Gyorsan történt, nem tudtam szólni neked.
-          Na jó, hagyjál a süket dumáddal. Elegem van ebből a szokásos pasi kifogásokból. Nektek minden olyan bonyolult. Állj meg kérlek!
-          Minek?
-          Mert ki szeretnék szállni. – jelentettem ki határozottan.
-          De még messze vagyunk. Komolyan innen akarsz haza gyalogolni, ennyi csomaggal?
-          Nem, majd hívok egy taxit. A lényeg, hogy ne legyél a közelemben.
-          Jesszus, Abigail, mi a fene ütött beléd? – megvető pillantásokkal nézett rám. Rosszul érintett ez a tekintet.
-          Megváltoztál. Ahogy én is. Nem lehetünk olyanok, mint gyerekkorunkban. Semmi baj, ez természetes. De mindig is becsületes, őszinte ember voltál. Most még sem tudsz értelmes választ adni, hogy miért ültettél fel. Akár éjjel kettőkor is küldhettél volna egy üzenetet, hogy miért nem jöttél el.
-          A barátnőm nem díjazná, ha éjjel kettőkor más lányoknak küldözgetnék sms-t. – új információ. Erről nem is tudtam, de jó értesülni a barátnőről.
-          Úgy látom nem érted a lényeget, mindegy, nem számít. Kérlek állj meg, majd hívok egy taxit és haza megyek.
-          Abigail ne csináld már! – a megvető tekintet könyörgővé vált, ami megrendített.
-          Légy szíves!

A kérlelésem meghallgatásra került. Megállt az útpadka szélén, én pedig kiszálltam, magamhoz vettem a szatyrokat és gyalogolni kezdtem. Sok taxi mászkál az utcán, egyet úgyis kifogok. Az autó még mindig áll, amíg én sétáltam. Aztán hallottam, hogy megfordul és gumit csikorgatva elhajt. Gyalog messze volt a lakásom, valóban. Szerencsére sikerült taxit fognom, aki hazavitt. Beérve a lakásba nem vágytam másra, csak egy frissítő zuhanyra. Sok volt ez nekem, ráadásul a júliusi napsütés is megizzasztja az embert. Tusolás után bepakoltam a hűtőbe, illetve helyükre tettem a vásárolt termékeket.
Neki láttam elvégezni a munkám, ami itthon várt engem. Kiválogattam a szükséges képeket. A fotózás mellett ezt a feladatot is nagyon kedvelem, megtalálni azt a tökéletes képet, ami aztán nyilvánosságra kerül. A munkámat a csengő hangja szakította félbe. Az ajtóhoz mentem és kinyitottam.


-          Helló! Ohh Michael Bublé, én is kedvelem a zenéjét! – utalt a hangszórókból kiszűrődő zenére az ismerős vendég.
-          Mit akarsz? – kérdeztem, cseppet sem díjazva a jó pofizását.
-          Azért kedvesebb fogadtatásra számítottam. Valami olyasmire, hogy „Gyere be” vagy „Szia, jó újra látni”.
-          Egyiket sem fogod hallani. Mit szeretnél Louis? – türelmetlen voltam.
-          Csak szólni akartam, hogy holnapra elkészül az autód.
-          Ezt meg hogy érted? – döbbenet ült az arcomra, elképzelni sem tudtam mi folyik itt.
-          Láttam, hogy mennyire kiborultál, amikor megtudtad, hogy egy hétig a tömegközeledés eszközeinek kényelmét kell élvezned. Úgyhogy átvitettem a kocsid abba a szervizbe, ahol az enyémet is csinálják és a fickó hívott, hogy holnapra kész is.
-          Nem is tudom mit mondjak…- zavarban voltam. Nem számítottam ilyen gesztusra pont Louis Tomlinson-tól, aki korántsem a szimpátiáját mutatta az elmúlt délelőtt.
-          Egy köszönöm jól esne, illetve ha megkínálnál egy pohár vízzel, az még jobban. Szomjan halok, kint dög meleg van, nem vagyok én ehhez hozzászokva.
-          Jól van, tényleg köszönöm, hogy elintézed, kellemes csalódás ez feléd nézve. Na, gyere be. Foglalj helyet, hozom az üdítőt. – beljebb lépkedett az ajtóból és leült a kanapéra. Én addig a konyhában poharat kerestem és kólával töltöttem meg. Talán az jobban esne ilyenkor.
-          Hmm, csinos kis lakásod van. Mit dolgozol, hogy ezt fenn tudod tartani?
-          Azt gondolom annyira nem vagyunk jóban, hogy a pénztárcámban kutass. Egyébként fotós vagyok, a Vogue magazinnál dolgozom.
-          Akkor jól megy a szekér. Bár hülye vagyok, hiszen aki Range Rover-rel szaladgál, biztos nem keres rosszul.
-          Hozzád képest valószínűleg szarul keresek. – mosolyogtam.
-          Ez jó volt! Látom, van humorérzéked. – nevetett.
-          Ez nem humor, a valóság.
-          Had legyek egy kicsit kotnyeles, honnan ismered Liam-et? Mert elég feszült állapotban tért vissza, és azt hajtogatta, hogy „Ez a nő megőrjít!”
-          Nem mondott semmit? – kérdeztem, megkímélve magamat a felesleges beszédtől.
-          Nem, semmit.
-          Gyerekkori barátok voltunk, egymás mellett lakott a család. Anyuék néhány hónap különbséggel voltak várandósak, szóval azt gondolom az anyaméhben kezdődött a barátságunk. Aztán amikor 12 évesek voltunk, minden előzmény nélkül elköltöztek. Még a házat sem adták el, de ők már elmentek. Onnantól nem kommunikáltunk egymással. Én nem tudtam az ő címét, ő viszont, állítása szerint 3 hónapon keresztül hetente küldözgetett leveleket, amiket sosem kaptam meg. Érdekes, de szerinte így van. Aztán néhány nappal ezelőtt találkoztunk a barátnőm esküvőjén. Röviden és tömören ennyi.
-          Azta, milyen rejtélyes, hova tűnhettek a levelek? – Louis arca izgalommal telt meg, rögtön átcsapott nyomozóba.
-          Fogalmam sincs, szerintem már lényegtelen.
-          És miért vesztetek össze, mármint ma?
-          Mert megbeszéltük, hogy tegnap együtt ebédelünk. Egy órát vártam rá, de nem jött el. Amit megértek, mert mindenkinek közbe jöhet valamilyen halaszthatatlan program, de legalább szólt volna. Vagy utána órákkal vagy bármikor, amikor tud. Így meg totál hülyének éreztem magam egész nap. Ma meg hablatyolt nekem minden félét, hogy megbeszélés, meg hirtelen jött, nem tudott jelezni.
-          Tényleg közbe jött egy megbeszélés, nem tudtunk róla, a menedzsment kitalálta és órákat vett el a napból.
-          Mindegy, 20 másodperce biztosan volt, hogy írjon egy üzenetet, ha felhívni nem akar. Csak annyit, hogy „Ne haragudj, közbe jött valami, majd pótoljuk.” És pont.
-          Talán félt. Kellemetlennek érezte utólag szólni, hiszen gondolom tudta, hogy vártál rá.
-          Te pasiként így éreznél?
-          Igen!
-          El sem hiszem, hogy veled beszélgetek a lakásomban. Megmondom őszintén, te voltál az utolsó ember, akit itt szerettem volna látni.
-          Lehet, hogy bunkó voltam, de te sem voltál a legkedvesebb. – hánytorgatta fel nekem a délelőtti ügyet.
-          Gondolom elmondod majd Liam-nek, amiket mondtam neked.
-          Ha nem szeretnéd, akkor nem fogom.
-          Miért tennél ilyet, hiszen alig pár órája ismersz?
-          Mert jó fej vagyok! – önelégült vigyor ült ki az arcára.
-          Akkor megköszönném, ha nem beszélnél róla. Holnap pedig elmegyek a kocsiért.
-          Oké! Én is megyek, van még dolgom. Holnap interjú, készülök egy kicsit.
-          Rendben, kössz mindent Louis!
-          Nincs mit, ez a legkevesebb, amiért összetörtem a kocsid. Viszlát Abigail!
-          Szia!


Louis eltűnt a becsukódó ajtó mögött, én pedig folytattam tovább a munkám. Visszagondolva a Louis-val folytatott beszélgetésre, talán nem is olyan rossz ember, mint amilyennek gondoltam. Jól esett a gesztus, amit tett felém, eszembe sem jutott, hogy ezt teszi. Abban viszont korántsem vagyok biztos, hogy megtartja magának azt, amit Liam-mel kapcsolatban mondtam neki. Annyira még nem bízok benne.
                                                                                                

Ellógtam a munkahelyemről, hogy elmehessek az autómért. Rájöttem, hogy taxi is van a világon, így reggel is és most is ezt a szolgáltatást élveztem. Bementem a műhelybe, ami nagyon más volt, mint egy hagyományos autószerelő műhely. Valószínűleg pénzes kuncsaftok által fenntartott üzem, így nem meglepő, hogy Louis is itt végezteti a szerelést.
A szerelők mellett egy ismerős arcot pillantottam meg, s úgy éreztem minden ellenem esküdött. Liam állt az egyik fickó mellett és beszélgetett vele. Tudom, hogy nincsenek véletlenek, így az is biztos, hogy okkal sodor mindig Liam felé a sors. Bár ennek most kevésbé örülök.

-          Jó napot! Szia Liam! – köszöntem, s kissé zavarba jöttem a személyétől.
-          Üdvözlöm! A Range Rover-ért jött? – kérdezte a szakállas fickó, ruháját belepte az olaj és a kosz.
-          Igen, az ismerősöm azt mondta, hogy ma jöhetek érte.
-          Elkészült, még megírom a papírokat és el is viheti.
-          Köszönöm!

Újra ott maradtam Liam-mel kettesben. Nem szólt hozzám, bár láttam, hogy a szavak kitörni vágynak belőle. Úgy éreztem magam, mint egy 14 éves lány, aki zavarban van a titkos szerelme előtt. Nem értettem magam, hiszen szó sem volt itt szerelemről, maximum baráti kötődésről. Mégis idegesen tördeltem a kezem és lépkedtem jobbra-balra. Liam-nek is feltűnt, és láthatóan ő sem volt a legnyugodtabb.

-          Bocs a tegnapiért. Haragudtam rád, most is haragszom, de talán nem kellett volna így viselkednem. – törtem meg a kínos csendet, remélve, hogy végre értelmes választ ad, hogy miért nem találkozott velem.
-          Eléggé hisztis picsa voltál, már bocsánat, hogy ezt mondom. De nem szoktam hozzá ehhez a viselkedéshez, főleg tőled nem. Megértem, hogy nem esett jól, hogy nem mentem el, de elmondtam miért és azt is, hogy hosszú, sűrű napom volt, nem volt időm írni.
-          Jól van, hagyjuk, nem érdekel. Úgysem hiszem el, hogy nem volt pár másodperced jelezni felém. Nem érdekel, legalább tudom, hogy hányadán állunk
-          Ennyire fáj, hogy nem tudtam találkozni veled?
-          Rosszul esett igen. Mert örültem neked, hogy annyi év után találkoztunk és gondoltam eltöltünk egy jó ebédet egy kellemes baráti csevej mellett. Nekem fontos volt, úgy gondoltam az ominózus eset után, hogy neked kevésbé.
-          Értem. Akkor vacsorázzunk együtt. Mit gondolsz? Kárpótollak a tegnapiért.
-          Nem tudom. Nem adom be könnyen a derekam.
-          Küldjek meghívót?
-          Tudod mit, lepj meg!
-          Ma este, 6-ra érted megyek!
-          Legyen. És a barátnőd nem fog szólni, hogy velem vacsorázol?
-          Nem, programja van, nem lesz itthon.
-          Szóval el sem mondod neki?
-          Szerintem szólni fogok. De jól megvagyunk, nincs oka féltékenynek lenni. Bennem bízhat!
-          Jól van, engem nem kell győzködnöd. Elhiszem.
-          Nem azért… - feladta. Nem magyarázkodott tovább.
-          Este várlak. Kérlek legyél ott, ne ültess fel újra!



Mosolyogtam, s némi iróniát is vittem a mondandómba. Vette a lapot és gúnyolódó vigyorral és nyelvnyújtogatással felelt.
Közben megérkezett a szerelő, aki átadta a papírokat, aláírtam és már vihettem is az autóm.

Vártam a találkozást, de még mindig nem hittem el Liam meséjét arról, miért nem hívott fel. Makacs ember lévén biztosra veszem, hogy ki fogom deríteni az igazságot…

***

Sziasztok!

Megérkeztem, igyekeztem a kéréseknek eleget tenni és hosszabb részt írni. Remélem, hogy tetszeni fog nektek és számíthatok a jelzésetekre!

PIPA ÉS KOMMENT, csak ennyit kérek, tegyétek meg nekem!

Köszönöm szépem, és azt is, hogy ilyen kedvesek vagytok, olvassátok a történetet és megosszátok velem a véleményeiteket!

FACEBOOK CSOPORT
CSATLAKOZZATOK!!!!

puszi Mindenkinek


8 megjegyzés:

  1. Ó, édes Istenem....
    Végig vigyorogtam, tapsikoltam, és akkor voltam igazán boldog, mikor Louis meglátogatta.
    Tudtam én, hogy cuki, és jófej!! :-)
    Nem tudok semmit most hosszan ecsetelni, egyszerűen csak szerettem, talán az összes fejezet közül, amit eddig valaha olvastam tőled, ezt szerettem a legjobban. Annyira életszaga volt, (persze leszámítva, hogy világsztárokról beszélünk), és annyira kedves volt az egész légkör...
    Jó, szinte biztos, hogy csak az új blogom miatt van ez az emelkedett hangulat... :-D
    Persze, Liam is aranyos volt, bár kicsit meglepődtem, hogy barátnője van. Oké gondolhattam volna, de annyira megszoktam, hogy általában a főszereplő kiszemelt facér, hogy első nekifutásra fura volt. Remélem Sophia lesz az. Kedvelem, megérdemli, hogy végre blogban is szerepeljen. ;-)

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kezdet mindig nehéz, vagy legalábbis sokszor. Ezt példázza a megismerkedésük is, ami nem volt éppen mesés és mámoros. De mindenkinek lehet rossz napja, és Louis bebizonyította, hogy nem is olyan mufurc ember, mint amilyennek először tűnt.
      Cuki és édes pofa ez a srác! :)

      Liam pedig aranyos, nagyon is. Igazad van, általában a főszereplők szinglik és úgy találnak egymásra. El akartam térni az általánosságoktól és kivételesen párkapcsolatban él az egyik főszereplőnk. Így izgalmasabb a dolog!

      Köszönöm a véleményed, mindig örömmel olvasom, és örültem neki, hogy tetszett ez a rész és ennyire kedvelted!

      puszillak♥

      Törlés
  2. Tudom de nem csak en kertem, hogy irj hosszabat de azert en is megkoszonom mert annyira jo lett es jo hosszu aminek nagyon orvendek, de persze nem csaak annak h hosszu hanm maganak az egesz resznek ami nagyon de nagyon jo lett. Orvendek h egy kicsit Abi es Liam kitudtak bekulni es remelem h azert sok veszekedes nem lesz koztuk.:)
    Kerlek siess a kovetkezovel ahogy csak tudsz. Puszii Betty;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekeztem eleget tenni a kéréseknek, örömmel hallom, hogy sikerült és tetszett a hosszabb rész. :)
      Igen, Abigail és Liam most jobb viszonyban vannak, majd meglátjuk meddig tart!

      Hamarosan érkezem a folytatással!

      puszi♥

      Törlés
  3. Szia! Most talaltam a blogodra....hat en IMADOM! A masikat is olvastam 1 ideig..nagyon jo gyorsan kovit :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ohh, nagyon örülök, hogy rátaláltál a blogra, az pedig külön boldogság számomra, hogy imádod! Nagyon köszönöm és azt is, hogy írtál! :)

      Igyekszem a következő résszel!

      puszi♥

      Törlés
  4. Szija Cami.!
    Én már az előző blogodtól kezdve olvasom a blogod és imádom.!!!!
    Siess a kövivel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      De jó, szuper, hogy a másikat is olvastad és most ezt a történetet is követed! :)

      Nagyon örülök neki! Köszönöm, hogy írtál!

      puszillak♥

      Törlés