6. rész - Számomra sosem lennél tévedés

Éjjel két óra volt, és mi a második üveg pezsgőt ittuk meg röpke két óra alatt. Ragaszkodtam a ahhoz, hogy egy pohárnál megálljunk, de aztán itatta magát és észre sem vettem, hogy a második üveget bontjuk ki. Louis részeg volt, nagyon. De így részegen is elképesztően édes volt és kihangsúlyozom az édes szót, ugyanis sosem gondoltam volna, hogy ilyet fogok mondani. De ahogyan ültünk a kanapé előtt a fehér szőnyegen, azonnal ez a jelző jutott eszembe róla. Talán rosszul ítéltem meg őt, és valójában egy jófej, édes srác lehet. A második üveg ital biztosan ezt mondatta velem. Ennyi pia után én is éreztem ennek hatását és különös állapotba kerültem. Keringett velem a világ és a szokásosnál is szókimondóbb lettem.

-          Szereted a kutyákat? – kérdezte Louis, teljesen eltért az eredeti témától, ami a telefonokkal kapcsolatos volt.

-          Igen, szeretnék is majd egyet. Csak mivel keveset vagyok itthon, nem hiszem, hogy a közel jövőben fogok gazdává válni.

-          Tudod mit, legyen egy közös kutyánk. Két hétig veled van, aztán pedig velem. Mint egy gyerek. Szerintem tök jó lenne! – lelkesen hangoztatta az ötletét, ami így részegen is nevetségesnek tűnt.

-          Ez baromság! Egy kutyának is kell az állandóság. Különben meg mit tudnál te vele kezdeni? Sosem vagy otthon. És ha épp turnézol és nem tudod odaadni, amikor én vagyok a soros, akkor mit csinálsz? Elküldöd a kutyát postán?

-          Nem, majd a magángépünkkel hazaszállíttatom hozzád.

-          Louis, te hülye vagy! Erről beszélni sem érdemes, akkora butaság.

-          Jól van na… Akkor hagyjuk. Nem lesz közös kutyánk. – átváltott 5 éves szintre, és látványos duzzogásba kezdett. Hiába szóltam hozzá, makacsul tartotta magát és nem foglalkozott velem.

Nagy nehezen felálltam és a hálószobám felé vettem az utat. Hullafáradtnak éreztem magam és amúgy sem voltam kíváncsi a gyerekes sértődésére, így fogtam magam és ott hagytam. A világ forgott, nehezen tudtam szedni a lábaim. Kisebb akadályokba ütközve, de sikerült beérni a szobába. Kiléptem a nyuszis mamuszomból és az ágyra heveredtem. Nem érdekelt Louis mit csinál, jó érzés volt pihenni, olyan érzésem volt, mintha ólmot cipeltem volna.

Már majdnem álomba szenderültem, amikor egy ismerős kar fonta át a derekam. Megugrottam egy pillanatra, hiszen meglepett ez a viselkedés.

-          Mit csinálsz? – mozdulatlan maradtam. Tudtam, hogy nem jó, amit csinálunk, mégsem akartam, hogy elengedjen. Valószínűleg a Liam-ben megélt csalódásom az oka, hogy közelségre vágyom. De nem jó embernél találtam ezt meg.

-          Csak egy picit idebújok. Úgy ott hagytál, én csak vicceltem.

-          Tudom, de nem voltam rá kíváncsi. Olyan fáradt lettem, inkább szerettem volna ledőlni. Ha akarod, megágyazok neked a kanapén. – vetettem fel az ötletet. A helyes megoldást, bármennyire is ellene voltam.

-          Nem maradhatnék inkább itt? Jobban esne, mint egyedül egy idegen kanapén.

-          De félek, hogy hülyeséget csinálunk és megbánjuk. Az egyikünknek sem lenne jó.

-          Én biztosan nem bánnám meg. – a kijelentésétől a szívem hevesen kezdett kalapálni.

-          Csak az alkohol mondatja veled. Nem szeretnék egy tévedés lenni az életedben, úgyhogy veszek elő neked egy lepedőt és keresek párnát és egy takarót.

Ahogy megpróbáltam felülni, Louis elkapta a karom és a hátamra fordított. Szemeivel engem fürkészte. Bal kezével az arcomat kezdte simogatni. Meleg és puha keze lágyan simította a bőröm, jól esett a közelsége. Tekintetemmel a lelke mélyéig akartam hatolni, hogy érezze mi zajlik bennem és mit érzek abban a pillanatban. Tisztában voltam vele, hogy a csalódottság és az eddig kitartóan tagadott magány miatt érzem mindezt. Szája az enyémhez közelített. Szokatlan izgalom lett úrrá rajtam, egy jól eső izgalom, amit mindenki szeretne megélni. S megcsókolt. Gyengéden, mintha fontos lennék. Biztosan nem voltam az, csak egy a sok közül. De akkor és ott nem érdekelt. A csóktól, ahogyan átéltük fontosnak éreztem magam egy kicsit és csak ezzel foglalkoztam.

-          Számomra sosem lennél tévedés. – felelte a fel nem tett kérdésemre. Jól esett, de fogalmam sem volt mennyire gondolja ezt komolyan.

Megcsókoltam. Karomat átfontam a nyakán és szorítottam. Ajka erősen tapadt az enyémhez és egyre hevesebben kapaszkodtunk egymásba. Pillanatok alatt magam alá gyűrtem. Levettem a felsőm, s ő is megszabadult a szürke pólójától. Rövid időn belül ruha nélkül maradtunk, amit együnk sem bánt különösképpen. Talán hiba, talán megbánja, s úgy ébredünk, hogy azt mondja, ezt nem kellett volna. Egy biztos, bennem pozitívan él az éjszaka, aminek következményeivel nem számoltunk elég komolyan.

Borzalmas fejfájással ébredtem fel. Nem tudtam mennyi lehet az idő. Kerestem a digitális óra kijelzőjét. Szememet zavarta a fény, s hosszú másodpercek teltek el, mire tájékozódni tudtam. Az óra fél 10-et mutatott. Nagyjából 5-6 órát aludhattam, s ennek hatása érezhető is volt rajtam. A hátamra fordultam, s láttam, ahogyan Louis összekuporodva, mély szuszogás kíséretében alszik. Csendesen felkeltem, felvettem a szobában szanaszét heverő ruháimat és kimentem a konyhába. Első dolgom volt, hogy bevegyek egy fájdalomcsillapítót, ugyanis a fejem darabjaira hullott. Közben kávét főztem, majd leültem a kanapéra a gőzölgő itallal. Furcsa érzések kavarodtak bennem. Meglepett, de nem bántam meg, ami történt. Inkább a félelem uralkodott el rajtam. Az újabb csalódástól való félelem. Attól, hogy Louis semmibe vesz és csak egy újabb strigula leszek számára. Nem várom el, hogy szeressem, hiszen én sem szeretem őt. Nem várom el, hogy velem legyen, hiszen ezt én sem szeretném. Egyszerűen csak tiszteletet kívánok, azt a tudatot, hogy nem egy elhibázott döntésnek tartja majd az együtt átélt éjszakát. Az nagyon fájna. Elképzelni sem tudom mennyire.

Miután egy kicsit magamhoz tértem, lezuhanyoztam és tisztaruhát vettem fel. Amikor végeztem, Louis a kanapén ült és az egyik kedvenc bögrémből kávét kortyolgatott.

-          Szia! Látom kiszolgáltad magad. – nehezen bírtam megszólalni. Nem tudtam milyen állapotban fogom őt találni.

-          Igen, kutattam egy kicsit, s találtam bögrét. A kávé jól esik.

-          Egész jól vagy, pedig 2 üveg pezsgőt megittunk, illetve te is ittál valamit előtte.

-          Igen, viszonylag jól bírom az alkoholt. A májam már kevésbé, azt hiszem. – mosolygott. Újabb kávé bögrét töltöttem, s leültem mellé a kanapéra. Bámultam magam elé, nem tudtam mit mondjak. – Köszönöm!

-          Szívesen, nem tartott semeddig.

-          Nem a kávét, hanem az éjszakát. – kerek szemekkel bámultam rá. – Jó volt veled lenni.

-          Tehát nem bántad meg?

-          Nem, egy pillanatig sem. – felnevetett. – Bocsi, csak visszagondoltam a balesetre, ahol igencsak bunkó stílusban beszéltünk egymással, s most itt vagyunk, túl egy átszeretkezett éjszakán. Nos, nem hittem volna, hogy így alakul.

-          Louis, én most nem akarok semmi komolyat. – megijesztett, hogy ezt kimondtam, de úgy éreztem, hogy őszintének kell lennem.

-          Megértem. Nekem sem fér ez bele. Nehéz komoly kapcsolatot kialakítani ilyen élet mellett. Viszont egyet akarok, hogy tudj. Ez más volt mint a többi és erre megesküszöm. Éreztem valamit, amit nem tudok megmagyarázni. Sokat jelentett nekem a veled töltött idő és szép emlékként él majd bennem.

-          Elég a rizsából. – mosolyogtam.

-          Nem, komolyan mondom. Különleges vagy és megérdemelnél egy olyan társat, aki a tenyerén hordoz. Én biztosan ezt tenném.

-          Köszönöm!

-          Azt hiszem, elindulok haza. Kipihenem a tegnapi napot, holnap úgyis sok dolgunk lesz.

-          Persze, menj csak! Elvigyelek? – tettem fel a kérdést.

-          Nem kell, majd hívok egy taxit. De azért köszönöm!

Louis igazított magán, beletúrt a hajába, majd az ajtó felé indult. Búcsúzásképp puszit adtam az arcára. Mosolygott, majd szájon csókolt. Amolyan búcsúcsók volt. Elköszöntem, s bezártam az ajtót. Bíztam benne, hogy mindez köztünk marad és nem híreszteli úton-útfélen mi történt közöttünk. Nem titkolni akarom, vagy elhallgatni, de úgy érzem ez csak ránk tartozik. Bár a pasik szeretnek dicsekedni, így biztosan előbb vagy utóbb Liam fülébe is eljut.

Ezzel nem foglalkozom. Furcsa helyzet persze, hogy a csapattársával szűrtem össze a levet, de úgy érzem semmi köze hozzá.

www

Fáradtan válogattam az utolsó képeket a megjelenő újságba. Egész nap ezzel foglalkoztam, s igyekeztem elvégezni az utolsó simításokat, ami a képeket illeti. Hamarosan nyomdába kerül az újság, s volt némi hiányosságom, amiért kaptam is egy kis főnöki dorgálást. 12 órája ültem az irodában, amit egy-két pisi szünet és egy tízperces reggeli szakított félbe. A gyomrom hangosan jelezte, hogy valami finom és tápláló ételre vágyik.

Három nap telt el a Louis-val töltött éjszaka után. Azóta nem tudok róla semmit. Nem keresem, ő sem engem. De ezen nem kellene meglepődnöm. Ezt beszéltük meg. Én is ezt akartam, s így a legjobb. Fura nekem ez az egy éjszakás dolog. Ezért nem tudok mit kezdeni a kialakult helyzettel.

Fél 8-kor görnyedten vánszorogtam ki az irodából és pattantam az autóba. Megálltam a közeli McDonald’s McDrive-jában. Hazavittem egy kis elemózsiát, amit a Doctor Who nézése közben szépen elnyámmoghatok. Otthon az üres lakás várt, mint mindig. Lepakoltam, a mekis kaját tálcára tettem és elhelyezkedtem a kanapén. A gyomrom boldog volt, hogy végre ennivalóhoz jutott, bár talán a salátának jobban örült volna, mint ennek az egészségtelen hamburgernek. De jól esett, és jó volt végre pihenni egy picit. Vacsora után elpakoltam, letusoltam és befeküdtem az ágyba. A Doctor Who persze folytatódott, immáron a pihe-puha ágyamban. A telefonom csörgése megzavarta ezt az idilli pillanatot. Megláttam a kijelzőn szereplő nevet, s azonnal görcsbe rándult a gyomrom. Piszkos férfiak, amiért ilyen hatással vannak a nőkre.

-          Halló!

-          Szia, nem zavarlak? – kérdezte Liam. Sosem zavar, buta kérdés.

-          Mondd csak!

-          Beszéltem ma Sophiával és erősködött, hogy hívjalak fel. Lenne kedved átjönni hozzánk, és velünk vacsorázni holnap este?

-          Hát nem tudom. Biztos velem akarjátok tölteni péntek estéteket?

-          Igen, és Sophia is bólogat! – erre mit mondhatnék. Ha kínozni akarnak, legyen.

-          Oké, hány órára menjek?

-          Hét órára, az múltkor is bejött. – hangja mosolygott. – Ha valakit elhoznál, akkor semmi akadálya.

-          Nincs kit, úgyhogy egyedül megyek.

-          Oké, csak ha szeretnél. Nyugodtan!

-          Rendben, köszi!

-          Akkor várunk Abi! Sophia is! – ezt gondolom muszáj volt kihangsúlyozni.

-          Holnap hétkor! Jó éjszakát Liam!

-          Neked is Abi!

Ettől tartottam, hogy Liam szokásához híven betartja az ígéretét és meghívnak egy közös vacsorára. Oltári cikinek éreztem, hogy egyedül megyek és, mint valami szerencsétlen ülök majd ott, amíg ők enyelegnek. De őszintén, kit vihetnék el?! Különben is miért erősködött ennyire, hogy nyugodtan vigyek valakit, ha szeretnék. Átgondolva a dolgokat, talán Louis szája járhatott el és mesélt a közös éjszakánkról. Ezek öten olyanok, mint a sziámi ikrek, szerintem még arról is tud mindenki, ha az egyiküknek fingani kell. Louis-val még sem állíthatok be, az annyira kellemetlen lenne. Mert szerintem ő nagyon is erre hajazott. Már csak azt kéne, hogy pont Liam akarjon minket összehozni. Az számomra morbid lenne, ebbe még belegondolni is rossz. Bár kitudja, lehet, hogy összebeszéltek és valami ördögi tervet eszeltek ki. Kombináltam össze-vissza, de a megérzéseim sosem csalnak. Itt valami susmus van a háttérben, ami sosem végzőik a legjobban…

***

Sziasztok Drágáim!

Elképesztően édesek vagytok, nagyon köszönöm, hogy ennyien pipáltatok és kommenteltetek az előző részhez! Jól esett nagyon, nagyon örültem neki!

Várom ehhez is a véleményeket, továbbra is! Nagyon kérlek titeket, hogy ÍRJATOK, PIPÁLJATOK! Tényleg csak ennyit kérek, fontos a visszajelzés, tegyétek meg nekem!!!

Köszönöm! :)

puszi, Cami

FACEBOOK CSOPORT