2013. november 13., szerda

7. rész - Hazugság


Az autóban ültem, s hazafelé tartottam. Gondolatok ezrei kavarogtak a fejemben. Furcsálltam Liam viselkedését, hogy ennyire erőlteti a vacsorát, akkor jött ezzel a „Nyugodtan hozhatok kísérőt” dumával. Nem tudtam hova tenni, és amióta lebeszéltük a találkozót, azóta ezen jár az agyam. Egyébként is túlkombinálom a dolgokat, így elképzelhető, hogy most is többet látok benne, mint amennyi valójában van. Igyekeztem elterelni az efféle teóriákat, mert csak magamnak csinálom a feszültséget.
Hazaérve letusoltam, hajat mostam, ruhát választottam az esti vacsorához. Őszintén a hátam közepére kívántam ezt az estét. Liam erőlteti ezt a találkozást, pedig ha tudná, hogy ez nekem mennyire rossz, talán nem döntött volna így. Mióta újra felbukkant az életemben, megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek iránta. Régen imádtam őt, mert gyerekek voltunk, akár a testvérek, olyan viszony alakult ki az évek alatt. De azóta eltelt sok-sok év, felnőttek lettünk, és már a férfit látom benne, nem pedig azt a kisfiút, aki anno papás-mamást játszott velem. Kedvelem őt, túlságosan is. A tudat, hogy barátnője van, teljesen szíven ütött. Jó színész vagyok, akár életem végéig titkolom az érzéseimet, és ő semmit nem vesz ebből észre. És ez így jó. Nem akarok belekavarni a kapcsolatukba, nem tennék ilyet. Főleg, ha egyoldalú vonzalomról van szó. Az a legrosszabb, és sajnos így fest a helyzet…

Az ajtóban álltam, kezemben egy bonbon és egy üveg vörösbor. Liam szereti a bort, hogy Sophia mit szeret, arról fogalmam sincs, és elfelejtettem Liam-től érdeklődni. Remegő kézzel nyomtam meg a csengőt. Legszívesebben elszaladtam volna, amilyen messzire csak lehet. De akkor nyuszi lennék, én pedig oroszlán vagyok. Legalábbis ezt sulykolom magamba.

-          Szia Abigail! – üdvözölt Liam két puszival, majd beinvitált az előszobába. – Már nagyon vártunk, örülök, hogy itt vagy.
-          Sophia? – érdeklődtem, titkon remélve hogy hirtelen el kellett utaznia és kettesben, meghitten fogunk vacsorázni.
-          A konyhában. Épp tálal, ő főzött. Nagyon készült az estére.
-          Hát ez fantasztikus. – mosolyt erőltettem az arcomra.

Letettem a táskám az előszobában található szekrényre, és követtem Liam-et a konyhába. Sophia sürgött-forgott a helyiségben, észre sem vette, hogy beléptem közéjük. A bor és a bonbon a pulton landolt, persze csak átvitt értelemben.

-          Drágám, had mutassam be Abigail-t, ilyen lenne élőben. – micsoda bemutatás.
-          Jaj, annyira örülök, hogy megismertelek. Liam már rengeteget mesélt rólad. Nyugodj meg, csak jókat.
-          Gondolom. Remélem azért nem untatott halálra.
-          Dehogy, élveztem a történeteket, amiket mesélt. Élőben is gyönyörű vagy! – mosolygott, s megsimította a karomat.
-          De aranyos vagy, köszönöm! – meglepett az őszinte kedvessége, nem erre számítottam. – Te is nagyon csinos vagy, Liam-nek van ízlése, csodálatos barátnőt választott. – valóban szép volt, ezzel nem hazudtam nagyot. Ha már ennyire kedves, akkor ideje nekem is egy kis kedvességet csempészni a beszélgetésbe.

A konyha együtt volt az étkezővel, így lehetőségem nyílt megnézni, hogy Sophia milyen ízléses dekorációt alakított ki az étkező asztalon. Szép edények és evőeszközök, gyönyörű terítés. Egy valamin viszont azonnal megakadt a szemem. Négy személyre volt tálalva, de ha a matematikai tudásom nem csal, akkor csak hárman tartózkodtunk a házban. Tudtam, hogy valami szervezgetés van a dologban, ideges lettem, mert volt tippem, hogy kié a negyedik teríték.
-          Várunk még valakit? – kérdeztem.
-          Igen! – felelte Liam. – Érdeklődtem ma a csapattársaimnál, nincs-e valakinek kedve velünk vacsorázni. Egyedül Louis ért rá, a többieknek programjuk van. Úgyhogy Louis hamarosan meg is érkezik. Láttad volna, hogy felcsillant a szeme, amikor mondtam, hogy te is velünk tartasz.
-          Igen? Micsoda meglepetés. – zavarba jöttem, de próbáltam nem mutatni a zavaromat.
-          Szerintem kedvel téged. – mosolygott Liam. Éreztem, hogy ez lesz. Ezek ketten szerintem összebeszéltek és azon kívül, hogy ismerkedjek meg Sophia-val, más terv is volt, mégpedig, hogy  melegedjek össze Louis-val. Hogy pont Liam akar vele összehozni, ennél abszurdabb helyzetet el sem tudok képzelni.
-          Nem hinném, főleg azok után, hogy indult a mi kapcsolatunk. Tudod, a baleset. Érezhető volt az ellenszenv, biztosan tévedsz.
-          Hát a csillogó tekintete nem ellenszenvről árulkodott.
-          Kibontjuk a bort? Kitűnő évjárat, érdemes lenne megkóstolni. - tereltem a témát.

Az alkohol az egyetlen, ami oldhatta a feszültségem. Tisztában voltam vele, hogy Sophia miatt nem lesz egyszerű az este, de Louis csak rádobott még egy lapáttal, így egyértelműen katasztrofálisnak éreztem az előttem álló órákat.
Leültünk az asztalhoz, s Liam bort töltött a poharamba. Sophia egy bájos, tüneményes teremtmény, folyamatosan mosolyog, olyan akár egy energiabomba. Úgy éreztem magam, mintha Liam anyja lennék, és a lány nekem szeretne megfelelni. Először ez idegesített, de néhány pohár bor után rendkívül kedvesnek tartottam ezt a viselkedést. Mialatt beszélgettünk, azon töprengtem, hogy vajon kezdek alkoholistává válni? Sokszor csak az alkohol nyújt vigaszt, vagy oldja a feszültségem. Lehet, hogy ezen komolyan el kellene gondolkodnom.

Nagyon belemerültünk az élmények elbeszélésébe, szinte fel sem tűnt, hogy Louis jelent meg az asztal mellett. Sophia egyre szimpatikusabbá vált, rájöttem, hogy túl hamar ítélkezem. Viszont Louis megjelenése azonnal zavarba hozott, magyarán ott ültem és két pasi is érzelmeket váltott ki belőlem. Annyira kellemetlenül éreztem magam, fogalmam sem volt hogyan viselkedjek Louis-val, azok után ami közöttünk történt. Nem tudtam, hogy Liam mennyit tud a dologból, ha egyáltalán tud valamit. Így gyorsan adtam két puszit, s elfoglaltam újból a helyem.

-          Már nagyon vártunk Louis, mi tartott ennyi ideig? – kérdezte Liam, s bort töltött a barátjának.
-          Lerobbant a taxi, amivel jöttem. Nem akartam a saját autóval jönni,  hátha megkínálsz valami különleges itallal. Szóval lerobbant, küldtek egy másikat, időbe tellett. De nem késtem sokat, ugye?
-          Na én megyek, behozom a levest, drágám segítesz? – szólalt meg Sophia, s tekintete Liam felé irányult.
-          Hagyd csak, majd én segítek! – vetettem fel az ötletet, s magukra hagytuk a fiúkat.

Sophia kitett magáért, ínycsiklandozó ételek sorakoztak a pulton. Sophia a levest vitte be, én pedig a húst és a krumplipürét, illetve a salátát. Tálaltunk, s neki láttunk az evésnek. Egy hat személyes asztalnál ültünk, Liam Sophia mellett, én pedig Louis mellett. Jót társalogtunk, iszogattunk, gyerekkori történeteket meséltünk. Kifejezetten jól éreztem magam a bőrömben, minden feszültség elillant, ami korábban kavargott bennem.

-          Jut eszembe. – szólalt meg Sophia a megrágott falat után. – Hallom, hogy a Vogue-nál vagy fotós, mióta csinálod ezt?
-          Hát hobbi szinten már elég régóta, 14-15 éves korom óta. A Vogue-nál három éve dolgozom. Imádom, s most értem el azt a szintet, amiről mindig is álmodoztam. Az elején elég piti feladatokat bíztak rám, többnyire megfigyeltem a fotósokat, illetve segítettem néhány fotózáson. Most viszont már én is fotózom, s ismert emberek is megfordultak a stúdióban.
-          Gondolom, a pasik teszik neked a szépet. – mosolygott Sophia.
-          Előfordult, hogy bepróbálkoztak, még ha finoman és burkoltan is, rögtön leesett, hogy mit szeretne.
-          Micsoda élet! Világsztárok csapják neked a szelet, minden lány álma. – nevetett Louis.
-          Én nem vagyok ilyen lány, engem nem érdekel, hogy világsztár vagy sem, egyik pasival sem mentem el még csak vacsorázni sem.
-          És a hotelszobába, vagy házhoz vitted őket? – poénkodott Louis, bár úgy éreztem, hogy túllépett egy bizonyos határt.
-          Mi van? – a mosoly azonnal lefagyott az arcomról, s ezt a fajta humort nem értékeltem. – Te nem vagy normális… Kimegyek a mosdóba, hol találom?
-          A folyosó végén jobbra.

A levegő megfagyott, Louis is érezte, hogy túllőtt a célon és megbántott a viccelődésével. Talán az eltöltött éjszakára célzott, nem tudom. Ha így van, akkora mégiscsak egy bunkó és rizsa volt az, amit másnap reggel mondott.
Természetesen a mosdó csak menekülési útvonal volt, megmostam az arcom és leültem a lehajtott tetejű WC ülőkére. Pár perc múlva Louis nyitott be az ajtón. Megdermedtem, s dühös tekintettel figyeltem, ahogy leül a kád szélére.

-          Sajnálom, hülye poén volt.
-          Honnan jutott eszedbe? Talán a szeretkezésünk miatt mondtad?
-          Nem gondoltam át, meséltél a sztárokról, és hát én sem vagyok hétköznapi ember, így azonnal az jutott eszembe, amikor nálad voltunk.
-          Marha jó. Különben is miért jöttél ide? Liam tud arról, ami történt?
-          Nem, nem mondtam el neki. Komolyan! Senki nem tud róla.
-          Liam meghívott és annyira furcsa volt, hogy pont te jöttél el, meg említette, hogy szinte csillogott a szemed, amikor megtudtad, hogy én is itt leszek. Hülyeség!
-          Tényleg örültem neki, nem tagadom. De Liam-nek semmi köze ehhez, szimplán véletlen, hogy én jöttem. Mindenki pihen a barátnőjével, Harry hazament a családjához, csak én vagyok ilyen szerencsétlen, aki egyedül tengeti a napjait. Ráértem, hát éltem a meghívás lehetőségével.
-          Mindegy. Féltem ettől az estétől, nem vagyok ez a „szexelünk, majd mehetsz és nem beszélünk többet” típus. Nem tudom hogyan kezeljem ezt a dolgot. De nem akarok kapcsolatot, mint már említettem, így valahogy majd elraktározom a történteket.
-          Mitől félsz?
-          A csalódástól. Egyszer már megéltem, nem akarom újra. Téged meg nem tudlak elképzelni egy hosszú távú kapcsolatban, így esélyt sem szeretnék adni magunknak.
-          Mást szeretsz?
-          Nem, erről szó sincs.
-          Basszus, most esett le. - hosszú másodpercekig töprengett, mielőtt megszólalt volna.
-          Micsoda?
-          Te belezúgtál Liam-be, igaz?
-          Dehogyis. – a zavarom tagadhatatlan volt, bár igyekeztem türtőztetni magam.
-          De igen, ezért érintett annyira rosszul, hogy nem ment el a találkozóra, s utána nem hívott fel.
-          Ez baromság, nincs ilyenről szó.
-          Akkor miért keresel kifogásokat az ellen, hogy együtt lehetnénk. – felhúzott szemöldökkel, kíváncsi tekintettel vizslatott.
-          Már mondtam, most nem akarok kapcsolatot. Ennyi, mit nem lehet ezen érteni?
-          Jó tudod mit, tegyük fel, hogy elhiszem.
-          Kérlek ne kombinálj és még véletlenül se beszélj erről Liam-nek, nincs szükségem rá, hogy felesleges dolgokon rágódjon.
-          Nem mondok semmit, láthatod, az éjszakáról sem beszéltünk.
-          Jól van, azért szobrot nem állítok neked, ha nem baj. Most  pedig menjünk ki, elég félreérthető, hogy ketten vagyunk a fürdőszobában.

Visszatérve az étkezőbe Liam és Sophia nézett ránk megilletődve, gondolom azon töprengtek a távollétünkben, hogy mi a fenét csináltunk ez idáig a mosdóban. Próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de lássuk be egyikőjük sem hülye. Liam a nappaliba hívott, és már előre féltem tőle, hogy mivel fog előállni. Igazi apáskodó típus, mindig belelát az emberek fejébe, és olykor jobban tudja a problémáikat, mint ők maguk. Az viszont kevésbé lenne jó, ha most az én fejembe látna bele.

-          Abi, kérdezek valamit, kérlek légy őszinte! Szerelmes vagy Louis-ba? Kiszűrődött egy-két szófoszlány a mosdóból, de leszögezem előre, hogy nem hallgatóztam. Szóval azt hallottam, hogy Louis azt kérdezi, hogy szereted-e őt. Kérlek, válaszolj! Nekem elmondhatod, tudod, hogy olyan vagy nekem, mintha a testvérem lennél.

Döbbentem álltam a kérdés előtt, nem tudtam mit feleljek. A testvérem szó, viszont nyomban szíven ütött. Gyűlölöm ezt a kifejezést, főleg ha két olyan emberről van szó, akik közt több is lehetne, mint barátság, ha a körülmények mindezt hagynák. Szánalmas alaknak éreztem magam, a reménytelen érzéseimmel. Meggondolatlanul vágtam rá a választ a fiú kérdésére.

-          Igen, szeretem!


Bámult rám, meglepetten, talán csalódottan. Bár meglehet, hogy csak szerettem volna, hogy csalódott legyen. Nem szólt semmit, csak nézett, s a megfelelő szavakat kereshette…


***

Sziasztok!

Megérkeztem, elnézést kérek, hogy kicsit késtem, nagyon zsúfoltak a hétköznapjaim.
Először szeretném megköszönni a kitartó támogatást, a 26 feliratkozót és a folyamatos vélemény nyilvánítást! Annyira, de annyira jólesik. Imádlak titeket!

Várom a VÉLEMÉNYEKET és a PIPÁKAT! Nagyon sokat jelent minden jelzés, kérlek továbbra is tegyetek meg nekem ennyit, amellett, hogy olvassátok a történetet!

FACEBOOK CSOPORT!
Csatlakozzatok!!!

Szép estét! :)

14 megjegyzés:

  1. Tetszik, hogy kezd bonyolódni.:) Próbálom találgatni, hogy ez után a csavar után mi jöhet. ;) kíváncsi vagyok Liam reakciójára :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem izgalmassá tenni! Nem akarom, hogy unalmas sztori legyen belőle!
      Annak örülök, hogy találgatsz, kíváncsi vagyok, hogy bejön-e amit kigondolsz! Majd írd meg kérlek! :)

      Köszönöm a véleményed!

      puszi♥

      Törlés
  2. Ur isten ez az utolso dolog ami eszembe juthatott volna hogy hazudik :D a lenyeg hogy nagyon jo siess a kovetkezovel ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm!

      Abigail most a nehezebb utat választotta, s bonyodalomba keverte magát!
      Hamarosan érkezem a folytatással!

      puszillak♥

      Törlés
  3. Júújj, annyira örülök, hogy sikerült meghozd a következőt. Annyira szeretem, nem tudom elégszer hangsúlyoznii<3
    Nagyon tetszik, hogy bonyolodnak a dolgok, nagyon várom már, hogy mi lesz tovább!!
    Remélem hamar tudod hoznii a következőt!!
    Puszii Betty;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mennyire aranyos vagy, imádlak ezért! :)

      Muszáj egy kis csavar és izgalom, nem akarom, hogy unatkozzatok olvasás közben! Azt megígérhetem, hogy lesznek még itt bonyodalmak!

      puszi♥

      Törlés
  4. Jézusom!

    Neee.... Én még mindig Louisnak szurkolok, de így kavarodás lesz, és az sosem jó. Azt hittem, csak simán megpróbálják majd, és nem lesz ez a kis affér, amiből semmi jó nem származik. Mert ugye mint tudjuk, nem szerelmes Louisba.. Ami kicsit fáj.
    Cukik lennének.

    Mindenesetre nagyon tetszett a rész, az különösen, hogy Sophiát ennyire aranyosnak írtad le. Nekem semmi bajom nincs vele, sőt, nekem szimpatikus, ha megköveznek érte, ha nem. :-)

    Várom a folytatást!
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is elképzeltem Louis-t és Abigail-t együtt, de Louis ez esetben a "felesleges harmadik" szerepét tölti be.

      Úgy vagyok vele, hogyha kedvesnek és aranyosnak állítom be, akkor én is megkedvelem. Nem utálom vagy ilyesmi, csak még szoknom kell! :D

      Köszönöm szépen, hogy írtál, igyekszem a következő résszel!

      puszi♥

      Törlés
  5. Hello!

    Nahát! Most meglepődtem. Ezen tényleg meglepődtem. Fantasztikus volt a rész. Egszerűen imádtam. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a folytatása? Abi, hogyan kerül ki ebből a helyzetből. Nagyon várom már a következő részt. Siess vele!

    xxxxx Jule

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper hallani, hogy meglepődtél és, hogy tetszett a fejezet! Nagyon aranyos vagy, hogy megosztottad velem a véleményed.
      Abigail talán bele sem gondolt, hogy mibe keverte magát.
      Nemsokára érkezik a folytatás!

      puszi♥

      Törlés
  6. Sziaaa!! Végre visszatértem. El sem hiszed, mit alkottál! Jó kezdem az elején, már rég írtam, és...

    Kiscit sok nekem Abigail, mivel ő egy sikeres, határozott nő. Ilyen nem leszek sohasem, és annyira nehezen azonosulok vele. Néha olyan gondolatai és megjegyzései vannak, amik megdöbbentenek:D Akaratlanul is összehasonlítottam Cami karakterével. Nem hasonlít. nagyon nem.

    Liamnek barátnője van, és ez sokkolt. Ennek nem így kellett volna lennie. Tudod. Találkoznak, beszélgetnek, nyűglődnek egy keveset, de egy barátnő, meg egy kellemes baráti vacsora nem fér bele az elképzeléseimbe. Nem tudom, hogy fogod összehozni őket, de biztos érdekes lesz!:D

    Louis akár aranyos akár nem, én valahogy nem szeretem. Annyira ellenséges érzelmeket vált ki belőlem ez a karakter minden kedvesség és gondolatok ellenére... Nem a vicc miatt, már az eleje óta tartom, hogy nem kedvelem őt.

    Érdekes egy történet ez, annyi biztos. Bár az egyetlen igazán szimpatikus karakter Liam, azért Sophia sem panaszkodhat, és Abigailt is szeretni fogom, amint hozzászoktam. Az események gördülékenyek követik egymást és már szinte idegesítően valósághű, hogy még a hetedik részben is ilyen távol vannak egymástól. Annyira jó!

    Egyébként megjegyezném, hogy mikor Louis nadrágját ki kellett mosni, nagyon jót nevettem... jobban mondva fetrengtem:DD Néhol vicces, máshol stresszes, hogy mi van közöttük. vagy mi nincs. Ijesztő gondolat az is, hogy lassan már csak akkor képes ellazulni, ha alkohol kerül a szervezetébe. A helyében kivennék egy hét szabadságot és elmennék nyaralni vagy ki tudja. Szüksége lenne egy kis nyugalomra. Érdekes, hogy újra ilyen közel kerültek, és nem szerethetik egymást. Kicsit idegtépő, hogy nem tudhatjuk, mit gondol Liam. Nagyon izgulok értük, főleg most, hogy Abigail hazudott.
    Hogy fog ebből kimászni? Látod, ezért nem jó dolog a hazugság:D
    ~xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Érdekes, talán te vagy az első, aki összehasonlította Cami karakterével, próbáltam egy teljesen más karaktert létrehozni, egy olyat, aki én valószínűleg sosem leszek.

      Ne aggódj, megvannak a terveim Liam és Abigail összeboronálására.

      Valóban hangoztattad már, hogy Louis nem épp a szíved csücske, remélem azért valamennyire megkedveled őt, jó lenne, de ha nem, akkor sincs baj, nem lehet mindenki szimpatikus.

      Mást szerettem volna alkotni, mint amilyen az előző történet volt. Ott minden olyan könnyen ment, persze a körülményekhez képest. Most kellenek a bonyodalmak, nem akartam egy szingli Liam-et, aki néhány rész után szerelmet vall Abigail-nek, ez egy szépen kialakuló folyamat, amihez türelem kell.

      A hazugság sosem jó dolog, Abigail belekerült a slamasztikába és nem lesz egyszerű ebből kikerülni, túlságosan meggondolatlan volt.

      Ohh, hát elképesztően édes vagy, hogy mindezen gondolatokat leírtad, ígérem sok izgalmat tartogat a folytatás!

      puszillak♥

      Törlés
  7. Tegnap jöttem haza külföldről és olyan jó hogy nem maradtam le sok részről :) Imádom a történetet ahogyan ezt már sokszor leírtam :) Örülök, hogy Louisról és Liamről olvashatok hiszen ők ketten a kedvenceim. Kíváncsi vagyok, hogy hozod ki Abigailt a hazugságból de szerintem ezt is megoldod :) Hiszen nagyon tehetséges vagy úgy hogy így tovább ♥ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy itt vagy, mindig kedves gondolatokat fűzöl a részekhez!

      Számomra is ők a favoritok, ezért is döntöttem úgy, hogy Liam mellett Louis is kap egy fontosabb szerepet!

      Köszönöm szépen a pozitív véleményed!

      puszi♥

      Törlés